Vezető hírek
Elhunyt Egervári Klára
Az 1936-ban, Vasason született színésznő két évvel ezelőtt ünnepelte 80. születésnapját. A jeles alkalomból egy kötet is napvilágot látott (Egy színészi pálya története címmel), mely az előadóművész életének főbb momentumait, na és legfontosabb szerepeit foglalja össze.
Egervári Klára két évvel ezelőtti kötetbemutatóján
Egervári Klára még 14 éves sem volt, amikor hangjára felfigyelt a pécsi színház akkori igazgatója, Szendrő József. Néhány évvel később le is szerződtette a Pécsi Nemzeti Színház énekkarába. Majd fokozatosan prózai szerepeket is kapott.
Pécs után Győr, aztán Békéscsaba, Miskolc, Veszprém, Szolnok, Kaposvár és Szeged jött. Még javában dolgozott a szegedi színházban, mikor Ruszt József már állította össze a zalaegerszegi társulat névsorát; amiben Egervári Klára is szerepelt. A színésznő akkor már harminc évadot húzott le különböző társulatoknál, azonban Ruszt hívó szavára ismét – ezúttal végérvényesen – lakhelyet váltott.
A zalaegerszegi közönség a ’80-as, ’90-es években musicalekben, operettekben és drámai szerepekben egyaránt láthatta a művésznőt. Játszott többek között az Ember tragédiájában, a Figaro házasságában, a Mefistoban, a Kabaréban, a Charlie nénjében, a Mágnás Miskában és az Arany árában. Hatvan éves korában a Csárdáskirálynő Cecíliájaként ünnepelhette a közönség. Utolsó szerepe 1998-ban Csehov Hattyúdalában volt.
A fiatal művésznő
Nyugdíjazása után sem tűnt el a kulturális életéből, hiszen a színház rendezvényein – ha egészsége engedte – mindig jelen volt, mint ahogy a városban is gyakorta lehetett látni/hallani jellegzetes figuráját, és messziről is felismerhető hangját. A tavalyi évadban például Agatha Christie „hangjaként” fel is tűnt az És már senki sem! című krimiben. 2017. októberében pedig Bischof Sándor (a színház nyugalmazott díszlettervezője) kiállításmegnyitóján is közreműködött.
Ősszel Bischof Sándor kiállításmegnyitóján is közreműködött
Egervári Klára két évvel ezelőtti kötetbemutatóján úgy fogalmazott: korábban el sem tudta képzelni, hogy a színházon kívül is van élet, és a kollégákon kívül másokkal is lehet barátkozni. Az utóbbi években, évtizedekben azonban egyre szorosabb lett a kapcsolata volt nézőivel, illetve a városlakókkal, boltosokkal.
A művésznő április 6-án töltötte volna be 82. életévét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak