Vezető hírek
A házasság hete Zalaegerszegen is
Mottó: Maradjunk együtt
Magyarországon 2008 óta van hagyománya e programnak. Azóta szokás, hogy egy ismert házaspárt kérnek fel a rendezvény „arcának”. Az idén Süveges Gergő rádiós műsorvezető és Süvegesné Rudan Margit, gyógypedagógus lett ebből a szempontból a kiválasztott. Valentin napon, a rendezvénysorozat első napján jártak Zalaegerszegen, hogy az idei év mottójáról, a „Maradjunk együtt” mikéntjéről osszák meg a számukra bevált gyakorlatot.
A szervezők és az előadók Balaicz Zoltán társaságában
A város dísztermébe érkeztek a lelkes, több-kevesebb éve házas párok, akik aktív résztvevői az egész hetes programnak. A megjelenteket először Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte. Beszélt a kormány 2012 óta tartó családokat támogató rendelkezéseiről, illetve a Zalaegerszegen is jellemző családbarát hozzáállásról. Az elmúlt két év statisztikája pedig növekedést mutat mind a házasságkötések száma, mind a gyermekvállalás terén, ami biztató a jövőre nézve, mondta a polgármester.
Az egyház részéről Molnár János plébános beszélt a házasság fontosságáról, nem titkolva a tényt, hogy a papság számára sem könnyű ennek a nélkülözése. A manapság divatos fenntarthatóság szemlélettel vont párhuzamot, miszerint a megújuló energiák fontosak a jövő szempontjából, a házasság intézményében szintén a megújulás az együttmaradás és így a jövő záloga.
- A házasság nemcsak társadalmi közösség, hanem olyan intézmény, melyet Isten is megáldott. De a pár tagjai nélkül nem megy a megújulás – mondta többek között Molnár János.
Süveges Gergő és felesége a rendezvényen
A megújulás és együttmaradás napi praktikáit a 22 éve házaspárt alkotó Süvegesék mesélték el a hallgatóságnak. A négy gyermeket nevelő pár szintén a vallás elkötelezettje is, hiszen egyházközösségi fejlesztőként is ténykednek. Vallják, a házasság nem működik magától és önmagában az idő nem old meg semmilyen problémát. Annál többet kell viszont tenni napi szinten a kapcsolat fejlődéséért. Hozzátették, bár minden pár esetében vannak konfliktusok, megismerhető az a reagálási mód, ami a másikat ilyen helyzetben jellemzi, így könnyebb dűlőre jutni. Azt is el kell fogadni, hiszen már az udvarlási időben is kiderül, hogy vannak területek, ahol nem teljesen tökéletesek egymás számára. Ezt el kell fogadni, nem elegáns szóvá tenni, hiszen elejétől tudtunk róla. A figyelmet inkább azokra a területekre kell tenni, ahol az összhang és egyetértés megvan. Mindehhez nem kerülhető meg az önismeret, ahogy a tudatosság sem az egészen apró dolgok terén is.
A hét programjai között kalandtúra, romantikus vacsora is szerepel, zárásaként pedig szentmise keretében áldják meg a házaspárokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Új könyvsorozatot indított útjára Mészáros T. LászlóAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseMindig is nagycsaládot tervezettKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenNyitott porták, nyitott emberekRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaVirrasztás Keresztury Dezső emlékéért top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek