Vezető hírek
Japán gyermekkórus Keszthelyen
Látogatásukra a Magyar-Japán Baráti Társaság keszthelyi szervezetének közreműködésével került sor országos jubileumi program részeként abból az alkalomból, hogy idén 150 éves a két nemzet közti diplomáciai kapcsolat. A találkozó az iskolában hagyományos Életfa napok keretében zajlott. A két napos esemény nyitányaként az intézmény diákjait és vendégeiket színházi játékba avatta be az Üveggyöngyjáték playback társulat, Kiss György Ádám vezetésével, majd a gyermekek táncházi rendezvényen vettek részt a Re Folk zenekarral.
Közös játékos programokat követően a zárónapon a Little Singers kórus Nobuhito Tsubakino karnagy vezetésével adott műsort a Helikon Kastélymúzeum tükörtermében. A koncertet megelőzően köszöntőt mondott az ünnepség védnökeként a Parlamenti Magyar-Japán Baráti Tagozat részéről Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Babos Lajos, az iskola igazgatója, s visszatekintést tett az intézmény 22 éves múltjának mérföldköveire dr. Móroczné Komáromi Gyöngyi az iskola magyar alapítója.
Az ünnepi koncert nagyszámú közönsége kiemelkedően magas színvonalú énekhangverseny részese lehetett, a házigazda intézmény diákjainak és tanárainak közreműködésével együtt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Új könyvsorozatot indított útjára Mészáros T. LászlóAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseMindig is nagycsaládot tervezettKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenNyitott porták, nyitott emberekRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaVirrasztás Keresztury Dezső emlékéért top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek