Vezető hírek
Zongorakoncert a platóról
A különleges kezdeményezés részleteiről a hangversenyteremben számoltak be a szervezők. Az eseményen Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: jó ütemben halad az egykori zsinagóga felújítása. A nagyterem munkálatai már befejeződtek, a nyár folyamán pedig sor kerül az emelet festésére, továbbá néhány orgonasípot is kicserélnek. A tervek szerint július második felében átadják a megújult hangversenytermet, bár az augusztus közepéig tartó korlátozások miatt nagyszabású programra nem kerülhet sor.
Zeneművek tizenkét helyszínen
Addig is a Keresztury VMK munkatársaival azon dolgoznak, hogy a járvány ellenére ne maradjanak teljesen zene és kultúra nélkül a zalaegerszegiek. Ezért is örültek Tóth László ötletének. A művész azzal kereste fel a városvezetést, hogy május 22-24 között szeretne szabadtéri, „mini” zongorakoncerteket adni a város több pontján.
Az önkormányzat, illetve a Keresztury Dezső VMK támogatásával szervezett koncertsorozat 12 helyszínre látogat el a három nap alatt. Flaisz Gergő, a VMK igazgatója elmondta: a program az intézmény #visszavárunk kampányának részeként valósul meg. A korlátozások idején szeretnének egy kis felüdülést nyújtani az embereknek, de közben már nagyon készülnek arra az időre is, amikor a közönség ismét birtokba veheti a művelődési házakat. Addig is kísérleteznek, ötletelnek, hogy a nyár folyamán is megörvendeztethessék az érdeklődőket különféle kulturális csemegékkel.
Tóth László mini zongorakoncertekre készül a város több pontján
Hogy a mini zongorakoncertek hogyan zajlanak majd a hétvégén? Tóth László elárulta: fogja a zongoráját, felteszi a VMK teherautójának platójára, és néhány segítővel útra kel a városban. Olyan helyszíneket igyekezett választani, ahol több ember él, vagy halad át, de azért esztétikus is a környezet. Így főleg parkok, terek, teraszok kerültek be a 12 helyszín közé. A koncertek délután 4 órától este 8-ig tartanak; pénteken a kertvárosba, szombaton pedig a belvárosba látogat el a zongora-járat. Vasárnap – ha az időjárás is úgy akarja – további belvárosi és peremkerületi koncertekre kerül sor.
A pontos helyeket azért nem árulják el, mert a jelenlegi helyzetben nem szeretnék, ha túl sok ember gyűlne össze egy-egy területen. A környéken lakók, és arra járók viszont úgyis meghallják a zongoraszót, amit akár saját lakásuk ablakából, erkélyéről, vagy egy kávéház teraszáról is megnézhetnek.
A félórás koncerteken Beethoven, Chopin és Liszt ismert zeneművei csendülnek fel. Remélik, hogy ezzel a kampánnyal sikerül egy kis színt és vidámságot vinni a mostani furcsa hétköznapokba és hétvégékbe.
A sajtótájékoztatón mindebből ízelítőt is hallhatott a közönség.
(Ha a május 22-24-i hétvégén az időjárás nem kedvezne az eseménynek, akkor azt egy héttel később szervezik meg.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Új könyvsorozatot indított útjára Mészáros T. LászlóAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseMindig is nagycsaládot tervezettKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenNyitott porták, nyitott emberekRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaVirrasztás Keresztury Dezső emlékéért top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek