Vezető hírek
Belvárosi járdafelújítások
Böjte Sándor elmondta: az a cél, hogy minél több belvárosi járda újuljon meg, hiszen a Kovács Károly tér, a Balatoni út, Berzsenyi út és Stadion út nagy gyalogosforgalmat bonyolít le. Itt van a buszállomás, erre található a sportcsarnok, a stadion és számos más intézmény, emiatt sokan gyalogosan haladnak át ezeken az útszakaszokon. A járdák felújítására egy ütemtervet dolgoztak ki.
Megújult a Berzsenyi úti tömb járdája
Az elmúlt időben megújult a Balatoni úti járda egy szakasza, majd a Kovács Károly téren zajlott rekonstrukció, ezt a Berzsenyi út egy részének felújítása követte. A megkezdett járdafelújítások a jövőben is folytatódnak. Figyelmet fordítanak a belső tömbök gyalogútjainak fejlesztésére is, így újult meg például a Berzsenyi úti tömbben található játszótér melletti kis járda.
A belvárosi térség néhány új parkolóhellyel is bővült, a Stadion úton 4, a pláza mellett pedig 13 új hely került kialakításra. Örömteli, hogy elkezdődött a sportcsarnok előtti tér felújítása is. A képviselő kiemelte: a gyerekekre is gondolnak a fejlesztéseknél. Igyekeznek minél több játszóteret felújítani, vagy egy-egy elemmel bővíteni a meglévőket. Legutóbb például a Stadion úti játszótér kapott egy újabb, modern hintát.
A Stadion úti játszótér új hintával bővült
A belvárosi körzethez tartozó Olai városrész fejlesztéseivel kapcsolatban elhangzott: megújult a templom előtti tér és buszmegálló. Ezt nemcsak a ferences templom bejárata előtti hely szűkössége indokolta, hanem az is, hogy az épülő kerékpárút is erre halad majd. Emiatt kiszélesítették a teret és biztonsági virágágyásokat is kialakítottak, hogy elválasszák egymástól a bicikliseket és a templomból kilépőket.
Balaicz Zoltán szólt a Dózsa-iskola közelgő felújításáról is. Mint fogalmazott: a TOP programból megvalósuló, mintegy 300 millió forintos beruházáshoz már rendelkezésre áll a szükséges pénzösszeg. Hamarosan sor kerül a munkaterület átadására. A felújítás alatt az oktatás zavartalanul működhet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Új könyvsorozatot indított útjára Mészáros T. LászlóAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseMindig is nagycsaládot tervezettKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenNyitott porták, nyitott emberekRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaVirrasztás Keresztury Dezső emlékéért top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek