Vezető hírek
Életpálya elismerés és Csatárért-díj
– Úgy gondolom, hogy a falunap az önkormányzat talán legfontosabb eseménye, melyen lehetőség nyílik találkozásokra, kötetlen beszélgetésekre és persze szórakozásra. Ez tökéletesen biztosítja a közösségépítést – fogalmazott Péntek Gabriella, Csatár polgármestere, hozzátéve: a településükön korábban pünkösdkor utcabált tartottak, ami pár éve falunapi rendezvényként átkerült erre az időpontra, amely egyben a régi csatári búcsú napja. A tavaszi ünnepen sem maradtak azonban program nélkül, e napon túra és az Értéket Tisztán Egyesület néptáncos csoportjaival májusfa-kitáncolás várta az érdeklődőket. A színpadi szereplők egy része egyébként helyi kötődésű, de hívtunk meg más előadókat és csoportokat is.
A falunap ünnepi részében adták át az önkormányzati kitüntetéseket. Az Életpálya elismerést az idén nyugdíjba vonuló Nemes Józsefné Irénke kapta, aki falugondnokként dolgozott évtizedekig. Ahogy a polgármester fogalmazott, a szociális tevékenysége mellett ő volt a közélet motorja, a lakosság és a település érdekében mindig áldozatosan dolgozott. A munkájáért nemrég Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjban is részesült. A Csatárért-díjat Bangó János vehette át, aki huszonkilenc éve önkormányzati képviselő, alpolgármester, a helyi sportklub egyik alapítója, s a közösségi élet aktív szervezője. A fejlesztések érdekében végzett lelkiismeretes munka mellett nevéhez fűződik a nótaest és a borverseny megszervezése, beindítása is.
Az elismeréseket, a Szabolcs Péter szobrászművész által készített emlékplaketteket Vigh László, a térség országgyűlési képviselője és Péntek Gabriella polgármester adta át.
– Ha valaki egy közösségért dolgozik, annak számára legfontosabb elismerés, ha a közösség ismeri el a munkáját – mondta Vigh László, gratulálva a kitüntetetteknek. Hangsúlyozta: Csatár, a Magyar Falu Programnak is köszönhetően, intenzíven fejlődött az elmúlt években, a beruházások jól szolgálták a lakókat. Ígéretet tett arra, hogy a jövőben is próbál minél több forrást biztosítani a település számára. Ha mindenki jól teszi a dolgát, az fejlődést biztosít, a lakók jól érzik magukat és ez a legfontosabb. Csatár pedig egy ilyen falu, jó példa, emelte ki.
Az ünnepség végén emléklappal köszöntötték a harminc esztendős, sok sikert elérő helyi sportkör alapítóit, résztvevőit. A gyermekeket és a felnőtteket számos szórakozási lehetőség várta a falunapon. A kicsik elsősorban játékokat próbáltak ki, utóbbiak a főzőcskézés mellett a kulturális programokat nézték és hallgatták. Az estébe nyúló rendezvényen felléptek többek között akrobatikus és néptáncosok, énekesek. Műsort adott a helyi pávakör és a Völgyi Banda is muzsikált.
Sámel József
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Új könyvsorozatot indított útjára Mészáros T. LászlóAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseMindig is nagycsaládot tervezettKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenNyitott porták, nyitott emberekRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaVirrasztás Keresztury Dezső emlékéért top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek