Vezető hírek
oktató
Az iskolák felé nyit a bíróság
Együttműködési megállapodást írt alá a Zalaegerszegi Törvényszék és a Zalaegerszegi Tankerület. Dr. Sorok Norbert törvényszéki elnök és Kajári Attila a tankerületi központ vezetője a Nyitott bíróság program keretében arra szerződött, hogy a diákok a jövőben hangsúlyosabban ismerkedhetnek az igazságszolgáltatás rendszerével.
oktató
Diplomaátadó a Georgikon Karon
A diplomaátadó értelmet ad sokévnyi erőfeszítésének. A siker valósággá vált, a végzettek kiválasztottak lettek. Megmérettettek és alkalmasnak találtattak, hogy választott hivatásukban felelős értelmiségi pályára lépjenek.
oktató
Nyílt nap a Georgikonon
A Pannon Egyetem "D" épületében február első szombatján rendezték a hagyományos nyílt napot, ahol szervezett tájékoztató előadások keretében, valamint a különböző szakok standjainál szerezhettek információt a Georgikon Kar képzési kínálatáról a szép számban megjelent érdeklődők.
oktató
Waldorf-iskola szerveződik Zalában
A következő hónapokban is folytatódik a Waldorf-iskolát népszerűsítő előadás-sorozat. A szervezők szándéka az, hogy szeptembertől Zala megyében elindulhasson a Waldorf-pedagógián alapuló képzés.
oktató
Tovább szépül a Mindszenty-iskola
Felújítják a kollégiumot, a sportpályát, az informatikai termeket és új közösségi teret is létesítenek Zalaegerszeg legrégebbi oktatási komplexumában, a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, ahol 498 millió forintos infrastrukturális korszerűsítés veszi kezdetét.
oktató
Az EuroSkills dobogóján
A keszthelyi Asbóth Sándor szakképző iskola dobogós eredménnyel került be a tavaly lezajlott EuroSkills tanulmányi verseny történetébe.
oktató
Kóstolj bele a közgazdász szakmába!
A középiskolások többek között bért kalkuláltak, kamionokat juttattak célba a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara által hetedik alkalommal megrendezett Siker Kulcsa versenyen, melyen olyan mindennapi kérdésre is választ kellett adniuk: mennyit fizetsz négy darab zsemléért, ha darabja 22 forintba kerül?
oktató
Jeles bizonyítványért CafeMark
CafeMark kártyával a jeles félévi bizonyítványt elérő középiskolás diákok a második félévben három alkoholmentes italt fogyaszthatnak térítésmentesen az egyik belvárosi kávézóban Zalaegerszegen.
oktató
Nyílt nap a mechatronikai mérnök szakon
A Pannon Egyetemen végzett diplomások több mint 90 százaléka végzettségének megfelelően és magas fizetéssel tud elhelyezkedni. Egy igazán hathatós érv a pályaválasztási döntés meghozatalában, melyről több mint hatszáz középiskolás diák értesülhetett a Pannon Egyetem zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézetének nyílt napi rendezvényén.
oktató
Nyílt nap a mechatronikai képzésen
Érdekel a műszaki pálya, kíváncsi vagy arra, hogy mit csinál egy mechatronikai mérnök?. Akkor vegyél részt a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet nyílt napján január 13-án pénteken. A rendezvény helyszíne: Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A., a kampusz E-épületének nagyelőadója.
oktató
Új óvoda épül Andráshidán
Több mint 130 éves az andráshidai óvoda épülete, mely 1884-ben létesült iskolaként. Több évtizeden át látta el ezt a funkciót, majd 1962-ben óvoda lett belőle. Az épület az eltelt évtizedek alatt igencsak elhasználódott, így a településrészen élők jogos igényeként merült fel, hogy új óvoda épüljön helyette. Ez az álom most, 2017-ben valóra válhat.
oktató
25 év képes krónikája
Idén ünnepli 25. születésnapját az Ady-iskola gimnáziumi képzése. A művészeti iskola 1991-ben indult, először 6 osztályos képzésként, s a diákok az iskola addigi rajztagozatos tanulóiból verbuválódtak. Az évforduló alkalmából sor került már egy képzőművészeti tárlatra ADY25 címmel, melyen egykori diákok és tanárok mutatták be alkotásaikat.
oktató
Tudás, tanulás helyben
Az a legjobb iskola a gyerekeknek, ahova gyalog is el tudnak menni – egy érv a falusi kisiskolák létjogosultsága mellett. Tíz évvel ezelőtt Pölöske önkormányzata kis létszámú iskolája megtartása mellett döntött, melynek fenntartását a Suli Harmónia–2007 Gyermekeket Segítő Alapítványra bízta.
oktató
A járműipari tesztpálya mérnökei lehetnek
Járműipari tesztpálya felirat is felkerült a zalaegerszegi mechanikai mérnökképzés mellé arra a kamionra, mellyel idén ismét beiskolázási kampánykörútra indultak a szak hallgatói. Magukkal vitték az általuk fejlesztett második generációs pneumo mobilt, valamint az E formula 1 elektromos versenyautót, melyek igencsak felkeltették a középiskolás diákok érdeklődését.
oktató
A jövő pénzügyi szakembereit képezik
Idén ősszel a 46. tanévét kezdte meg a közgazdászképzés Zalaegerszegen, amely ez év januárjától a Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Karaként működik, mégpedig az Alkalmazott tudományok egyeteme intézményi kategórián belül
oktató
Piacképes képzések a börtönben
Együttműködési megállapodást írt alá a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum. A szerződés értelmében októbertől német nyelvet, informatikát és vállalati ismereteket tanulhat a képzésekre jelentkező tizenkét fogvatartott.
oktató
Deákosnak lenni jó
Ötvenéves fennállását ünnepelte a Deák Ferenc Szakközépiskola szerdán. A városi hangverseny- és kiállítóteremben tartott rendezvényen bejelentették, hogy az iskola könyvtára ezentúl az intézmény első igazgatója, dr. Kovács Lajos nevét viseli.
oktató
Újra Waldorf-iskola Zalában(?)
A napokban kezdődött a szélesebb körű tájékoztatás és január elejére el kell dőlnie, hogy néhány év szünet után újra sikerül -e Waldorf-iskolát indítani Zalában.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál (5), Kisszentgróti Borház (25), Betegség (5), Muravidék (4), Nagy Bálint országgyűlési képviselő (5), Péntek Katalin polgármester (2), NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága (3), Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (11), Groovehouse (1), Újraélesztés (1), papírhajtogatás (1), Keresztury Dezső VMK (301), Pál Ferenc atya (4), Kosárfonó szakkör (2), Natalja Komarova, az autonóm terület kormányzója (1), Magyar Fotográfia Napja (2), Zöld épület (3), Vince-nap (1), Kehidakustány (18), Apáti fesztivál (1)