Vezető hírek
Színházban az Aranycsapat
A tárlat apropója akár az is lehetne, hogy a ZTE ismét felkerült az NB I-be, így fociláz van Zalaegerszegen – fogalmazott a nyitó eseményen Balogh Balázs, a Puskás Intézet vezetője. Persze a kiállítás ötlete ennél azért korábbi.
Futball-relikviákból nyílt tárlat
A fővárosban 2011-ben jött létre az intézet azzal a céllal, hogy begyűjtse az Aranycsapathoz, illetve annak tagjaihoz tartozó relikviákat, és ezeket a nagyközönség előtt is bemutassa. Ezért indult útjára néhány éve a vándorkiállítás. A becses dokumentumokból és tárgyakból (fotók, kitüntetések, igazolványok, újságcikkek, plakátok, szórólapok) álló kollekció nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is járt már. A távlati cél az, hogy egy sportmúzeumban helyezzék el a „kincseket”, és hogy kutatható is legyen a téma.
A zalaegerszegi kiállításon – melyet Gecse Péter alpolgármester ajánlott az érdeklődők figyelmébe – megelevenedik többek között a híres, 1953-as londoni „évszázad meccse”, de Grosics Gyula, Puskás Ferenc és Buzánszky Jenő néhány személyes tárgyát is megtekinthetjük. Puskás életéről pedig tablók is megemlékeznek.
A kiállítás június 12-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Új könyvsorozatot indított útjára Mészáros T. LászlóAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseMindig is nagycsaládot tervezettKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenNyitott porták, nyitott emberekRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaVirrasztás Keresztury Dezső emlékéért top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek