Archivum
Folytatódik az "éremszüret” a sportlövőknél
Folytatódott a hétvégén Budapesten a Sportlövők Országos Bajnoksága. A nemzetközi (olimpiai) versenyszámokkal folytatódott a megmérettetés. Az 50 méteres 60 lövéses szabadpisztoly szám a legnehezebb versenyszám a pisztolylövésben, kimondottan a profik versenyszáma. Ez, a pisztolyszámok „Királynője”! Ebben az évben a Zalaegerszegi PLE csapatban és egyéniben is dobogóra állt.

Szabadpisztoly csapat - balról jobbra: Horváth Lajos, Bognár Tamás, Tátrai Miklós
A Bognár Tamás – Tátrai Miklós – Horváth Lajos összetételben 1555 körös kiváló eredménnyel a 7 induló csapatból a 3. helyen végeztek. A kevés indulóból is látszik, hogy mennyire nehéz a versenyszám! Egyéniben Tátrai Miklós a 30 induló közül 514 körös remek eredménnyel került a döntőbe.
Az összesített eredménye csupán 7 körrel maradt el az első helytől, így a második helyen állhatott a dobogóra. Bognár Tamás 527 körrel a 10., Horváth Lajos 487 körrel a 21. helyen végzett.

A hétvége még tartogatott meglepetést, mivel Németh Ferenc az Egerben megrendezésre került KO-DE-KO Kupán bérelte ki a dobogó különböző fokait, szinte minden versenyszámban, illetve hozta el a legtöbb kört elérőnek járó vándorkupát.
Központi gyújtású pisztoly 20 lövés II. helyezés 188 kör 9x10 (I. helyezett: 188 kör 12x10), Sportpisztoly 30+30 lövés II. helyezés 569 kör (I. helyezett: 569 kör - jobb utolsó sorozat), Központi gyújtású pisztoly 30+30 lövés I. helyezés 563 kör.
Döntők: Sportpisztoly 20 lövés II. helyezés 186 kör 8x10 (I. helyezett: 186 kör 10x10), Központi gyújtású pisztoly 20 lövés I. helyezés 189 kör, sportpisztoly 30+30 lövés III. helyezés 559 kör, Központi gyújtású pisztoly 30+30 lövés I. helyezés 563 kör.
A hétvége programja sűrű lesz a lövész sportba. Budapesten az olimpiai pisztolyszámok Országos Bajnoksága folytatódik, míg Zalaegerszegen a Történelmi Pontlövész (elöltöltős) Országos Bajnokság zajlik.
Az előzetesen leadott 297 nevezés érkezett és a hazai versenyzők között Szlovákiából - a Nemzeti Válogatott csapata -, Angliából és az USA-ból is lesznek indulók!

A vándorkupát eredményező központi gyújtású pisztoly 20 lövés 194 kör (14x10, 6x9)
A Történelmi Pontlövész OB programja:
Szombat 09:00 óra
Megnyitó – Balaicz Zoltán alpolgármester, történelmi huszárok
Vasárnap: 14:00 óra
Eredményhirdetés – Hopp Tamás erdészetvezető
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi Vásárcsarnok -
rovatunk hírei
Anyák napja a Göcseji SkanzenbenZALAI ÍZEK NAPJA a Hévízi Termelői PiaconZalaegerszeg Alsóerdei Retro MajálisKutyás beszélgetés II.Tavaszi szomszédoló túra - PetrikeresztúrKis képek és műhelytitkok Nemes László kiállításaHúsvéti fatojás túra ŐrimagyarósdonMűemléki Világnap a Göcseji SkanzenbenKöltészet napja 2025 - Deák Ferenc Megyei és Városi KönyvtárMedvehagyma Napok Csácsbozsokon - Új időpontban! top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regénye