Archivum
A segítők segítése
A Lelki Egészség Világnapja (október 10.) alkalmából rendezett konferenciát Zalaegerszegen a Zalai Mentálhigiénés Egyesület. A program témája az emberi kapcsolatok voltak.
Zala élen jár a szupervizionálásban
Az összegyűlt szakembereket Horváth Miklós, a TESZ és a Regionális Szellemi Forrásközpont vezetője köszöntötte. A nevezett civil szervezetnek fontos szerepe volt a szupervízió, a segítők támogatásának országos szintű létrejöttében. A világnap alkalmából dr. Csidei Irén, a Zala Megyei Kórház főigazgatója beszélt a lelki egyensúly fontosságáról a gyógyító munkában. Mint fogalmazott, csak ép lélekkel lehet betegeken segíteni. Sokszor egy jó szó, vagy a figyelmes meghallgatás többet jelent, mint az egyéb beavatkozások. S a korszerű vizsgálatok mellett, egyre inkább szükség van lelki támaszra is, tette még hozzá.
Dr. Szabó József a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központ igazgató helyettese statisztikai adatokkal támasztotta alá az elhangzottakat. Elmondta, a WHO felmérése szerint az EU-ban több mint 18 millió ember szenved súlyos depresszióban, s minden ötödik rokkantság oka pszichiátriai eredetű. A kórházi kezelések 15 százaléka, a felírt gyógyszerek 25 százaléka a pszichiátriához köthető, ami magas értéket jelent.
Az előadások sorát Borbélyné dr. Török Mária diplomás szupervízior kezdte az élet minden szinterét meghatározó társas kapcsolatok természetét elemezve.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba