Archivum
Cserszegtomaji egészségnap
"Az Egészség Világnapjához közeli időpontban már 2005 óta szervezünk egészségnapot" – mondta el Palkovics Zoltánné, a cserszegtomaji képviselő-testület pénzügyi és kulturális bizottságának elnöke, aki a rendezvény szakmai felelőseként vett részt a programok kialakításában. Mint mondta: a település felnőtt lakossága dr. Kiss Ferenc helyi háziorvos koordinálásával vércukor-, vérkoleszterin-, vérnyomásmérésen vehetett részt, de szerveztek látás –és hallásvizsgálatot.
Fókuszban a medvehagyma
- Az óvodában egész délelőtt az egészségről (rajzolás, salátakészítés, mozgás) szólt, az iskolában pedig az egészséges tízórai lehetőségét biztosítottuk. Idén nem szerveztünk felvilágosító előadást, hanem inkább medvehagyma gyűjtő túrára indultunk az érdeklődőkkel és megrendeztük a medvehagymás ételek bemutatóját, kóstolóját. Krémleves, pogácsa, nokedli, rántotta, csirkemellbe göngyölt túró, cukkinis-krumplisköret is készült a medvehagymából, ami jellegzetesen erős illatát az ételekbe keverve elveszti, így nagyon kellemes aromát ad. Az erdő kincsének tekintett medvehagymát próbaképpen még a közétkeztetés rendszerébe is beleillesztettük és a túrán meséltünk a rendkívüli gyógyhatásáról.
Bartha Gábor polgármester hozzátette: a zölden gondolkodó falu értékként tekint az egészség megőrzésére, ezért is nyújtanak folyamatos anyagi támogatást a program eszközeinek megvásárlásához. Az iskola és óvoda melletti öko-parkhoz térburkolatos járdát építettek és a szabadidős sportcentrum 400 m2-es része is új burkolatot kapott. Az egészséges életmód népszerűsítése mindig napirenden van.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész