Archivum
A parlagfű-allergiások induljanak orvoshoz
Várhatóan augusztus első hetében erősödik meg a pollenterhelés - mondta az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) megbízott főigazgató-helyettes főorvosa budapesti sajtótájékoztatóján.
Páldy Anna közlése szerint itt az ideje, hogy a parlagfű-allergiások megkezdjék a felkészülést, felkeressék orvosukat. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) 15-20 százalékra becsüli a parlagfűre allergiások számát. A főorvos a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy ezen a nyáron mostanáig kevesebb csapadék hullott, ezzel együtt két hőséghullám is volt. Ez önmagában is elég lenne ahhoz, hogy enyhébb legyen az idei parlagfűszezon, de emellett a parlagfű irtására indított akciókban is bíznak a szakemberek - tette hozzá.
Az OKI aerobiológiai hálózatának mérései alapján az idén a parlagfű pollenszemeit július első felében még csak szórványosan, egy-egy állomáson észlelték. A főorvos szerint augusztus elejére várható, hogy országszerte megjelenik a parlagfű virágpora a pollencsapdákban, a hónap közepén pedig már várhatóan mindenhol tüneteket okozó koncentrációban lesz jelen a levegőben. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján augusztus utolsó, illetve szeptember első hetében tetőzhet a parlagfű pollenkoncentrációja.
Az OKI a honlapján (oki.wesper.hu) továbbra is naponta frissíti pollenjelentését. A parlagfűhelyzetről az idén is külön tájékoztatnak, az OKI által tavaly indított Parlagfű Pollen Riasztási Rendszeren (PPRR) keresztül. Ezen térképen ábrázolják (ma reggel még csak a tavaly októberi adatokat láthattuk... a szerk.), hogy az ország különböző területein milyen magas a levegő parlagfűpollen-szennyezettsége az ország különböző területein.
A pollenkoncentráció szintjeit 9 fokozatú színskálával jelzik, külön táblázatban adnak tájékoztatást a különböző értékek egészségügyi hatásairól. Ezen felül az idén már a parlagfű-pollenriadó esetére ajánlott légzőmaszkokról is közölnek ismertetőket a honlapon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba