Archivum
Azok kapják a drága kezelést, akiknek az állapotán az valóban javít
A Magyar Diabetes Társaság egyetért azzal rendelkezéssel, amely szerint a jövőben azoknak a cukorbetegeknek az analóg inzulinos kezelését támogatják, akiknek az állapotán az valóban javít, s ennek érdekében a beteg is megfelelően együttműködik - mondta a társaság elnöke hétfőn az MTI-nek.
Winkler Gábor kifejtette: az analóg inzulinos kezelést olyan betegeken alkalmazzák, akiknél a kívánt vércukorszint, illetve anyagcsereértékek más kezeléssel nem biztosíthatók. Az analóg inzulinok jóval többe kerülnek az úgynevezett humáninzulinnál. Ezért azoknál, akiknél egy jól felépített kezeléssel, helyes életmóddal, beleértve az étkezést és a fizikai aktivitást is, nem lehet elérni egy elfogadható anyagcsere-állapotot, indokolatlan a drága kezelés.
A társaság elnöke azt is elmondta, hogy egy cukorbeteg helyesen felépített kezelése tartalmazza azt, naponta az mennyi szénhidrátot fogyasszon és milyen elosztásban. Vannak viszont, akik ezt nem követik, mert nem képesek a rendszeres életvitelre, és akkor esznek, illetve adják be maguknak az inzulint, amikor ahhoz "kedvük van".
Vannak ugyanakkor "betegfüggetlen" szempontok is, például egy fertőző betegség, amelytől az anyagcsere átmenetileg rosszabbá válhat. A jogalkotó ezt az eshetőséget is figyelembe vette, mert a kezelés támogatásának feltételei között féléves időintervallumra vonatkozóan két vizsgálati értéket határozott meg - tette hozzá.
Ezen felül az orvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a cukorbetegeknél "elvárás a rendszeres vércukor-önellenőzés". Így ha valaki azt veszi észre, hogy vércukorértékei konzekvensen eltérnek a kezelési céltól, fel kell keresnie kezelőorvosát, hogy tisztázzák, mi lehet ennek az oka.
Winkler Gábor a sajtóban megjelentek kapcsán azt nem tudta megmondani, hogy hány cukorbeteg van jelenleg ilyen analóg inzulinos kezelésen, azt viszont határozottan cáfolta, hogy a rendelet értelmében a jövőben azt mérik majd, mennyit esznek a cukorbetegek. Azt ugyanis nem lehet mérni, csak az anyagcsereértékeket - tette hozzá.
A diabetes társaság elnöke szerint alapvetően egy jól átgondolt rendelkezés született, amelyet civil és szakmai szervezetekkel történt egyeztetés előzött meg.
A Magyar Közlöny szombati számában jelent meg az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében a jövőben a cukorbetegeknek és a prosztatarákban szenvedő betegeknek gyakrabban kell orvosi felülvizsgálatra járniuk, gyógyszereik támogatását a terápia eredményessége alapján határozzák majd meg.
Az egészségügyi államtitkárság az MTI érdeklődésére azt közölte: a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló korábbi rendelet módosítása a cukorbetegek és a prosztatarákban szenvedő betegek kiemelt és emelt, indikációhoz kötött, támogatott gyógyszereit érinti.
A pontosítások biztosítják, hogy az inzulinkezelésre szoruló betegek "a terápiás fokozatosság elve" alapján jussanak hozzá az úgynevezett analóg inzulinkezeléshez. Azt ugyanis egy évet követően július 1-jétől csak akkor lehet kiemelt támogatással rendelni, ha az orvos terápiás javaslatának betartása mellett a betegek elérik "a szakmai szabályok és a nemzetközi irányelvek alapján megkívánt szénhidrátanyagcsere-célértékeket". Ez alól kivételt jelenthetnek a 18 éven aluliak, illetve azok a súlyosabb állapotú betegek, akiknél gyakori a vércukorszint csökkenése miatti rosszullét - tették hozzá.
Ezen felül a módosítás biztosítja annak feltételét is, hogy "a betegek szorosabb szakmai kontroll alatt legyenek", az eddigi egyéves időtartamról fél évre változik a szakorvosi javaslat érvényessége - írta az államtitkárság.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban