Archivum
Élvezzék a vívást a gyerekek
Zalaegerszeg sportéletében mindig üde színfoltnak számítottak a vívók. A klubnál egykor több szakág otthonra lelt, ma már csak tőrvívással foglalkoznak a Zalaegerszegi Vívó Egyletnél. Az elmúlt időszakban több változás történt. Az edzői stábban Berta Gertrúd helyére érkezett Tiba Anita, s többen abbahagyták a vívást. Vizler Ádám, a ZVE edzője – aki egykor versenyzőként szép eredményeket ért el – beszél a klub terveiről.
Generációváltás után a ZVE
– Edzőként már több éve foglalkozom a gyerekekkel – hangoztatta Vizler Ádám. – Klubunk generációváltáson ment keresztül, jelenleg három utánpótlás korcsoportban versenyeznek a ZVE-nél a gyerekek. Mindegyik korosztályban tehetségesek sportolóink, csapataink az első négybe tartoznak országos szinten. Edzői pályám elején 5 sportolóval foglalkoztam, mára 12-re nőtt a tőrözők száma. Örvendetes, hogy a folyamatosan versenyzők mellett két előkészítő csoportot is sikerült beindítanunk. A generációváltás után is már vannak eredményeink, legidősebb fiúcsapatunk ezüstérmet szerzett az ob-n. Eggyel fiatalabb korosztályban egyéni ezüstéremmel büszkélkedhetünk, s három korcsoportban válogatott keretaggal rendelkezünk.
Vizler Ádám elmondta, hogy a válogatottak és a jól szereplő vívók mellett akadnak olyanok, akik többre lennének képesek, de kevesebbet versenyeznek, s nem tudják kihozni magukból a maximumot. Bosszantó, hogy a serdülőkorból kilépő gyerekek közül többen abbahagyják a vívást. Leányversenyző is kevés van.
– Ketten versenyezgetnek a lányok közül – folytatta Vizler Ádám. – Nem tudjuk, miért nem kedvelik a vívást. Az előkészítő csoportban már több lány található. Nem a mindenáron való eredményhajszolás a célunk. Azt mondom a tanítványaimnak, ne azért járjanak vívni, hogy eredményt érjenek el, hanem élvezzék a vívást, a sportot. Ebben a körben ez a lényeg. A vívás rengeteg olyan dologra megtanít, amelyet az élet más területén tudnak alkalmazni. Kitartás és koncentráció –, hogy csak párat említsek.
A ZVE az önellátó klubok sorába tartozik, az edzők társadalmi munkában dolgoznak. A klub kasszájából a forintokat versenyeztetésre, terembérletre és felszerelésre fordítják. A klub vezetése és az edzők kapcsolata harmonikus, teljes egyetértésben dolgoznak.
– A vívást két éve kezdtem el, koncentrációs zavarokkal küzdöttem – mondta Volf Ádám. – A vívás javította ebbéli problémámat, közben megszerettem a sportágat, és több szép eredményt értem el. Csapatban, egyéniben egyaránt ezüstérmet szereztem az ob-n. Kétszeres diákolimpiai bajnok vagyok, egyszeres vidékbajnoki címmel is büszkélkedhetek. Szeretek vívni, idén is jó eredményeket akarok elérni az ob-n. Végleges döntést viszont még nem hoztam, hogy milyen szerepet szánok életemben a vívásnak.
– Osztálytársaim jóvoltából kerültem a vívók táborába – vette át a szót Lukács János. – A sors fintora, hogy ők már abbahagyták a sportolást, én maradtam. Igaz, néha kihagytam edzéseket, de jó társaságba kerültem, úgy döntöttem, itt a helyem. Egyelőre csapatszinten van egy ezüstöm, de szeretnék egyéniben is egy-két érmet begyűjteni. Hosszú távra egyelőre nem tervezek a sportágban. Később szeretném meghozni döntésemet, hogy milyen szerepet tölt be életemben a vívás.
(Fotó: Volf Ádám és Lukács János edzés közben.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában