Archivum
Rezgő villa segíthet a lefogyásban
Speciális rezgő villa jelentheti a megoldást a túlsúllyal küzdők számára - legalábbis kifejlesztői szerint.
A HAPIfork elnevezésű evőeszköz elektromos érzékelő segítségével méri, hogy használója milyen gyorsan eszik, és azonnal jelez, ha az előírtnál szaporább falatozást észlel. A készülék időről időre kicsivel növeli a falatok közötti szünetek hosszát, így használója egyre kevesebb ételt eszik.
A speciális villa kifejlesztői szerint az embereknél nagyjából húsz perc evés után jelentkezik a természetes jóllakottság érzése, így amennyiben csökken az ezen idő alatt elfogyasztott étel mennyisége, az értelemszerűen súlyvesztéshez vezet - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
A Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai kiállításon bemutatott készülék az emésztési problémák és a savas reflux okozta kellemetlenségek visszaszorításában is segíthet.
Az elért eredményeket számítógépen, illetve okostelefonon lehet nyomon követni, kezdetben USB-összeköttetés révén, ám a fejlesztők már dolgoznak a bluetooth-os verzión is. Maga a villa mindkét esetben levehető lesz, így mosogatógépben is tisztítható.
A készülék figyelemmel követi az egyes étkezések időtartamát, a villa használatának gyakoriságát és a falatok közötti szünetek hosszát: amennyiben használója túl gyakran, vagy túl gyorsan eszik, a készülék rezegni kezd a szájában, és figyelmeztető fényt bocsát ki.
(http://www.telegraph.co.uk/technology/ces/9784616/CES-2013-connected-fork-helps-you-lose-weight.html)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában