Archivum
Egyedi terméket karácsonyra!
A tavalyi sikereken felbuzdulva a megyeszékhelyen ismét sor kerül a designerek karácsonyi vásárára a Keresztury ÁMK Gönczi galériájában. December 7-től 22-ig tizenhét hazai iparművész (köztük a zalaegerszegi László Edina) munkáiból lehet vásárolni.
Designerek és kézművesek vására a Kereszturyban
A börzén többek között lakáskiegészítőket, ruhákat, sapkákat, sálakat, karácsonyi díszeket, ékszereket, képeket, üveg- és kerámiatárgyakat, gyermekjátékokat, könyveket árusítanak nagy választékban. A vásárlással pedig egytől egyig hazai tervezőt támogat a vásárló.
Ezzel párhuzamosan az intézmény előterében és kamaratermében december 9-11-ig sor kerül az Egyedi Kézműves Termékek I. Zalai Vásárára is. Itt kézzel készített ékszerekkel, bábokkal, táskákkal, ruhákkal, hűtőmágnesekkel, szappanokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A vásár nemcsak kereskedelmi célú, hiszen itt a készítőkkel is találkozhat a közönség. Így az információcsere és a közösségépítés is hangsúlyt kap.
Cserpes Attila a Keresztury ÁMK igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta: a designerek vására és a kézműves termékek vására között annyi a különbség, hogy míg a Gönczi galériába profi, vagyis végzett iparművészek termékei kerülnek, addig a kamaraterembe a hobby-alkotók viszik portékáikat. S bár a kézművesek nem "profi" tervezők, mégis olyan szakmai színvonalon dolgoznak, hogy bátran a közönség elé állhatnak termékeikkel.
Aki tehát egyedi tervezésű, kisszériás és minőségi darabokat szeretne karácsonyra vásárolni, annak érdemes lesz ellátogatni a két vásárra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor Színházban