Főzz maradékokból!

Gondolkodtam, mit is főzzek. Paprikás krumpli... Olyan snassz, ötlettelen. Mondjuk, a savanyított káposzta savanyúságként megállta volna a helyét. Korhelyleves... Ehhez meg kevés a káposzta, boltba pedig nem megyünk. Tepsis egytálétel – villant át az agyamon. Imádom a főzőműsorokat, melyekből számtalan ötletet meríthetünk, nemkülönben a pozitív hozzáállást. A sütés-főzés ugyanis nem unalmas rabszolgamunka, hanem alkotókedvünket, kreativitásunkat gyarapító elfoglaltság, mely során magunk és mások javára teszünk. Miután az étellel tartjuk fenn szervezetünk működését, nem mindegy, hogy miért és mit eszünk. "Azért eszünk, hogy éljünk és nem azért élünk, hogy együnk." Megszívlelendő mondás, ami számomra azt jelenti, hogy többnyire olyan ételeket fogyasszak, melyeket természetes alapanyagokból magam készítek el.

Na de térjünk vissza a tepsis egytálételünkre! A nyers krumplit vékony szeletekre vágtam fel, majd a pálmazsírral kikent tepsibe rakosgattam. Borssal, pirospaprikával, sóval szórtam meg. Rátettem a házi kolbászt, amit előtte serpenyőben kissé átsütöttem, hogy levet engedjen. Erre raktam a felszelt vöröshagymát, egy kevés felaprított fokhagymát és az enyhén átmosott savanyított káposztát, amit meghintettem kevés liszttel. Ezután a fóliával lefedett a tepsit az előmelegített sütőbe tettem. Félidőben meglocsoltam egy kis vízzel és két-három deci tejföllel. Jó közepes lángon fél óra alatt készre is párolódott, a krumpli megpuhult, az ízek összeértek. Az utolsó tíz percben fólia nélkül sütöttem, hogy egy kicsit megpiruljon a tepsis kolbászos káposzta. Tálaláskor még meglocsoltam egy kis tejföllel. Mindenkinek jó étvágyat hozzá!