Archivum
Hangtalan repülőgépek
Német kutatók megfejtették, mitől képesek a gyöngybaglyok szinte teljes csendben vadászni. A lopakodó üzemmód fő titka, hogy a madarak lassan, kevés szárnycsapással tudnak repülni, lassú röptüket pedig szárnyuk alakja és mérete teszi lehetővé.
A tervezéshez a gyöngybagoly szárnyait hívják segítségül
Thomas Bachmann, a németországi Darmstadti Műszaki Egyetem kutatója eredményeit a Society for Integrative and Comparative Biology Charlestonban (USA, Dél-Karolina) rendezett éves konferenciáján mutatta be.
Mivel a gyöngybagoly legfőképp éjjel vadászik, kevés vizuális információ áll rendelkezésére, így hang alapján határozza meg áldozata elhelyezkedését - magyarázta a szakember a BBC-nek (www.bbc.co.uk). Halk röpte elősegíti, hogy meghallja zsákmányállatai, a pockok surranását, és egyben csökkenti annak esélyét, hogy azok meghallják közeledtét.
Bachmann minden apró részletre vonatkozóan megvizsgálta a baglyok szárnyfelépítését, hogy kiderítse, mi teszi lehetővé a lassú és halk repülést. Nemcsak a tollazatot szemrevételezte, hanem háromdimenziós képeket is alkotott a szárny csontozatának felépítéséről.
Mint kiderült, a titok nyitja a szárnyak nagyfokú íveltségében rejlik. Ezáltal minden egyes szárnycsapás nagyobb felhajtóerőt generál - a levegő áramlása ugyanis felgyorsul a hajlított szárny felső oldalán, így csökkentve a nyomást. A szárny pedig szinte magától emelkedik az alacsonyabb nyomás felé.
A szárnyak tollvégei is különlegesen finom kidolgozásúak - csökkentve a repülés alatt esetlegesen keletkező hangos turbulenciát. Az egyes tollak közti súrlódás hangja is minimalizálódik selymes felületüknek köszönhetően - fejtette ki Bachmann.
A bagoly egész testét ezenkívül igen sűrű tollazat borítja, a baglyoknak több tolla van, mint bármely más, hasonló termetű madárnak. A puha, tömött tollazat pedig elnyeli a madarak repülés közben kiadott hangjait.
Bachmann és csapata arra törekednek, hogy a gyöngybagoly szárnyfelépítéséről nyert információkat új, jóval halkabb légi járművek kifejlesztésére lehessen felhasználni. Igaz, bevallásuk szerint még mintegy húsz évet várni kell egy megfelelő gépszárnyra, és temérdek, bagolyszárnyakon végzett kísérletet kell még addig elvégezniük.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban