Archivum
Házi gyógyító praktikák
Hétfőn és pénteken esténként a hévízi Hotel Heliosban találkoznak egymással az egészséges életmód követésére vállalkozók; mindazok, akiket érdekel a test-lélek-szellem harmóniájának megteremtése. A térítésmentesen látogatható selfness club júniusi második előadását Lévai Borbála természetgyógyász tartotta: Házi gyógyító praktikák címmel.
Lévai Borbála hévízi előadása
Az életmentő testpontokat az érdeklődőknek bemutató spirituális tanácsadó elmondta: aki megértést keresve rálel a szeretetelakadásának helyére, idejére; az már jó úton van a gyógyulása felé. Föl kell, ébredjünk, hogy másképp kezelhessük az érzelmeinket. Nem szabad folyton a múltunkban kotorászni, de kár a jövőért való aggódás is. A jelent megszentelve a mostban kell élnünk. Meg kell találni magunkban, hogy miért lettünk betegek. Érdemes önmagunkban kitisztázni: kivel-mivel van gondom. Utána el kell fogadni az állapotunkat önmagunkkal, majd el kell engedni a betegségünket azzal, hogy megbocsátunk saját magunknak, és mindenki másnak is. A fölszabadult lelki állapot és a helyes önszeretet ugyanis gyógyulást hoz. A haraggal, méreggel, dühvel csak magunknak ártunk.
Lévai Borbála
Fontos a helyes önismeret, és bölcs dolog, ha minden porcikánkat jól kiismerjük. Az öngyógyítás beindulhat megfelelő fény -és hangrezgésekre is. A köpölyözés és gyertyázás praktikáit is megismertető szakember kiemelte: egyre erősebben felelősséget kell vállalni, gondolatainkért, szavainkért, tetteinkért, azaz önmagunkért. A sajnálat helyett inkább az együttérzést válasszuk. A negatív rezgéseket pedig mind engedjük el magunkból Az öngyógyításra mindenki képes, ha jó szándékú életének mindennapi része lesz a köszönet és a hála.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban