Archivum
Az új TV Maci húsvéthétfőn debütál
Húsvéthétfőtől új macifigurák fogadják az esti mesék előtt a gyerekeket: a mackó testvérpár az m2 csatornán nemrég elindított Maci tévé című kibővült mesesávhoz készült új főcímben lesz látható.
(ő még a régi...)
Egy híján ötven évvel ezelőtt, 1963 húsvétján mutatkozott be az első TV Maci a Magyar Televízió képernyőjén. Az alapötlet, hogy legyen egy bábképviselője a televíziónak, Bálint Ágnes írótól, a gyermekműsorok első szerkesztőjétől származott - olvasható az MTVA kommunikációs igazgatósága által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az első mackót később számos másik követte, mert a főcímek alkotói mindig arra törekedtek, hogy a TV Maci teljes környezete - öltözete, játékai, és búrtorai is - lehetőség szerint tükrözzék az adott korszakot. Az utóbbi évtizedekben vetített főcímekben már a mackó negyedik generációjával, Foky Ottó bábtervező munkájával találkozhattak a nézők esténként.
Az eredeti figura megalkotóit némi népnevelői szándék is hajtotta, hiszen a mackó este fogat mos, és a mese után jó gyerek módjára ágyba bújik. A nevelői célzat sikerét ma már nehéz lenne megítélni, annyi azonban biztos, hogy a mackó annyira jól sikerült, hogy mesefiguraként önálló életre kelt: generációk kedvencévé vált, és ezzel együtt a köztévé korszakokon átívelő jelképe lett.
A Magyar Televízió Zrt. és az MTVA vezetősége tavaly úgy döntött, hogy - régi adósságot törlesztve - gyerekeknek és kamaszoknak szóló műsorokat indít az m2 csatornán. Ezért a korábbi Esti mese helyén nemrég kibővült mesesávot indított a csatorna Maci tévé címmel. Ehhez a mesesávhoz készült a megújult főcím is, amelynek bábfigurái pontosan illeszkednek a TV Macik hagyományába.
Az új főcím alkotói, Fischer Ferenc animátor és Berkes Gábor zeneszerző megújították a főcímzenét is, és az új változatban a TV Maci már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé. Ezentúl két mackó, azaz egy testvérpár fogja köszönteni a gyerekeket az m2 csatornán.
A Maci tévé új főcímét elsőként április 9-én, 17 óra 35 perckor láthatják a nézők. Egy órával később pedig - a Rejtélyek Tesz-Vesz városban és a Vuk hétfői epizódjai után - már a közmédia honlapján, a www.mtva.hu/tvmaci címen is megnézhetik az érdeklődők a megújult főcímet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban