Archivum
Jó gyakorlatok az önkéntességről
Záró konferenciával fejeződött be Zalaegerszegen a Verso projekt, melyben a partnerek arra keresték a választ, hogyan lehet az önkéntesség segítségével elősegíteni a foglalkoztatás bővítését Európában. A nemzetközi projektben a város önkormányzata valamint a záró konferenciának helyet adó BGF Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézete is részt vett.
Konferenciával zárult a nemzetközi VERSO projekt
Ifj. Sándor Dénes György a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, a projektben több munkacsoport dolgozott az irányítótestülettel együtt. Többek között politikai ajánlásokat fogalmaztak meg, melyet október 8-án terjesztenek az európai parlament elé. Ez a dokumentum egyrészt kiemeli az önkéntesség szerepét a munkahelyteremtésben, az életminőség javításában, továbbá olyan javaslatokat tartalmaz, melyek elősegítik az ilyen jellegű önkéntes tevékenységek elterjedését. Emellett kiadtak egy kézikönyvet, melyben szintén bemutatják a partnerországokban már működő önkéntes tevékenységeket.
Takács Dávid, a BGF zalaegerszegi intézetének főiskolai docense ismertette szerepüket a projektben. Feladatuk volt, hogy a nyolc település illetve regionális önkormányzat által feltárt jó önkéntes gyakorlatokat elemezzék a többi tudáspartnerrel együtt. Konkrét munkaként költséghaszon-elemzést végeztek, melyben megállapították, hogy az önkéntes tevékenység nagy haszonnal jár a társadalom számára. A záró konferencia részeként a nemzetközi partnerek helyi önkéntes gyakorlatokat ismerhettek meg az OTP Bank helyi fiókjában és a Göcseji Múzeumban.
Solt Katalin intézetigazgató úgy fogalmazott, nem kifejezetten gazdasági kérdés az önkéntesség, de ezen a területen mégis lehet közgazdasági elemzést végezni. Ezt vették alapul a költséghaszon-elemzés módszerének kidolgozásakor, melyben a legnagyobb kihívást az eredmények mérése, értékszámmal való meghatározása jelentette. Az önkéntes gyakorlatokat rangsorolták alkalmasságuk alapján, és eszerint adtak számszerű értéket. Úgy vélekedett, az önkéntes tevékenység jó példáinak megismerése és átvétele valamennyi közreműködő önkormányzat számára hasznos lehet.
Bert Bouwmeester, a hollandiai Coevorden polgármestere méltatta a projekt jelentőségét. Hangsúlyozta, az önkéntesség egy életre való társadalom mozgatórugója, melynek támogatásában a politikusoknak is felelősséget kell vállalnia.
Zalaegerszeg önkormányzata az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával kapott lehetőséget a VERSO – "Önkéntesek az Európai Foglalkoztatásért" elnevezésű projektben való részvételre 2012. január 1. és 2014. december 31. között. A programban nyolc uniós ország (Dánia, Spanyolország, Bulgária, Hollandia, Németország, Magyarország, Nagy-Britannia, Görögország) tizenkét szervezete közreműködött.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára