Archivum
Piknikhangulat a főzőversenyen
Jó helyre került az idősbarát önkormányzat díj – méltatta köszöntőjében dr. Kocsis Gyula, Zalaegerszeg idősügyi tanácsának alelnöke a város szépkorúakért végzett tevékenységét az Idősek Otthonában rendezett pikniken és főzőversenyen.
Az Idősek Otthonának udvarán 15 csapat serénykedett
Mint mondta, a város idősellátó intézményhálózata szolgáltatásait tekintve jobb az országos átlagnál. Emellett támogatják az idősek önszerveződési közösségeit is.
A lelkes főzőcsapatokat az Idősek Otthonának vezetője, Radics Andrea is köszöntötte. Mint fogalmazott, hagyományt szeretnének teremteni rendezvényükkel, melynek célja, hogy jól érezzék magukat a résztvevők, és barátságok kötődjenek közöttük. A főzőversenyen a társintézményekből és civil szervezetekből verbuválódott csapatok (összesen 15-en) mérették meg magukat. A házigazda intézmény Banya-tanya elnevezéssel vadpörköltet készített, melyhez mágikus bájitalt kínált. A Nyugdíjasház gondozónője, Lakatos Jánosné elmondta, örömmel jöttek idén is, ezúttal alföldi kondásgulyással és vadpörkölttel próbálják meggyőzni a zsűrit. A férfiak külön csapattal "szálltak ringbe", ők gombás hegyi pörköltet készítettek, amit titkos összetevőként musttal locsoltak. A Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházának munkatársai csülökpörköltnek álltak neki. Szalainé Huber Andrea helyettes vezető elmondta, nagyon jónak tartják a főzőversenyt, mely a társintézmények közötti kapcsolatot is erősíti.
A verseny kezdetén az egész udvart ellepte a füst, miután mindenki egyszerre próbálkozott a bográcsok alágyújtásával. Ez a kis kellemetlenség bár sokak szemébe könnyeket csalt, a jókedvet azonban csak fokozta, nem beszélve a jó étvágyról, mellyel a résztvevők elfogyasztották a finom étkeket.
A rendezvényen dr. Lupkovics Géza, a Zala Megyei Kórház kardiológiai osztályának vezető főorvosa tartott előadást, és az érdeklődők számára lehetőség nyílt EKG-készítésére és szemészeti szűrésre is. A főzőversenyen önkéntes munkát végeztek a Zrínyi-gimnázium közösségszolgálatos diákjai.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában