Archivum
Tekerd körbe a Balatont 24 óra alatt
Július 6-án szombaton immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Spirit of Balaton (korábban Tour de Balaton), a népszerű Balaton-kerülő kerékpáros élmény- és teljesítménytúra. A verseny során az eddigieknek megfelelően a résztvevők a rendezvény honlapjáról letülthető és kinyomtatható pecsétkönybe gyűjthetik össze az érintett települések pecsétjeit. A cél: 24 óra alatt körbetekerni a Balatont, minél több település érintésével.
Fetter György szervező lapunknak elmondta: a regisztráció már zajlik, és Zalából, azon belül Zalaegerszegről is vannak jelentkezők. Idén is több mint 20 pecsételőállomás lesz az útvonal mentén. A túra - melyre az ország minden pontjából várják a jelentkezőket - az előző évekhez hasonlóan Balatonmáriafürdő főteréről indul az északi part irányába, s a végállomás is itt lesz, de más településeken is lehet csatlakozni.
A 220 kilométeres (a tihanyi komppal rövidítve 150 kilométeres) túra útvonalán a résztvevőket számos helyen várja a polgármesteri hivatalok és helyi egyesületek által működtetett pecsételőállomás. Az állomások egy része a rendezvény teljes időtartama alatt, 24 órán keresztül működik, kisebb részük viszont csak a nappali órákban.
A szervező kiemelte: a Spirit of Balaton-on való részvétel ingyenes, és a részvétel minden tekintetben saját felelősségre történik. A Balaton körüli kerékpárút mellett vagy ahhoz közel található pecsételőállomásokon a résztvevők kedves és szívélyes fogadtatásban részesülnek, mely már önmagában értelmet ad e kihívásnak.
Bővebb infó: www.spiritofbalaton.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában