Archivum
Tuját ültettek, sétányt létesítettek
Sétányt létesítettek az emlékhimba parkjában, parkosították a Papp Simon szobor környezetét és padokat festettek önkéntes tevékenységként magyar és horvát olajipari vezetőmunkatársak Gellénházán a közelmúltban.
– Zala megye az magyar olajipar bölcsője, így amikor visszaérkezünk ide, mindegyikünkben motoszkál egy kis nosztalgikus érzés ezzel kapcsolatban – fogalmazott Holoda Attila, a Mol-csoport eurázsiai kutatás-termelés igazgatója. – Nálunk egyébiránt gyakorlat, hogy évente egy alkalommal önkéntes munkát végzünk valamelyik, az olajiparhoz kötődő településen. Gellénházát azért választottuk, mert idén ünnepeltük a nagylengyeli olajmező működésének hatvanadik évfordulóját. Szakesttel emlékeztünk a dicső múltra, illetve felavattuk a két település közötti út mentén a nagylengyeli 1-es számú kút emlékkövét.
Érdekességként jegyezném meg, hogy valamikor ez a nagylengyeli mező egymaga évi 1,3 millió tonna kőolajat termelt. Összehasonlításképpen, ma az egész magyarországi kőolajtermelés 600 ezer tonnát tesz ki. Amikor a polgármester jelezte, hogy megszépítenék Gellénházán az emlékhelyet, szívesen ajánlottuk fel segítségünket.
Az önkéntes munkában mintegy ötvenen vettek részt, közülük kilencen a MOL-csoport tagjától, a horvát INA olajvállalattól érkeztek. Farkas Visontai László, az INA kutatás-termelés délkelet-európai szervezetének igazgatója elmondta, nemcsak a szakmai munkában, hanem a humanitárius akciókban is együttműködnek a magyar kollégáikkal immár két esztendeje.
Az elmúlt évben egy horvátországi gyermekfalu kerítését festették le közösen, idén pedig bekapcsolódtak a Gellénházáért végzett önkéntes munkába. Az iskola udvarán álló Papp Simon szobor környezetének rendezését vállalták, a szépítés során felmerülő költségek finanszírozásával együtt.
– A Mol ugyan már kivonult Gellénházáról, mégis a mai napig támogatja a Papp Simon Általános Iskola alapítványát. A nyolcszázezer forint értékű önkéntes munka plusz felajánlás részükről, amit nagy örömmel vettünk. Tuját ültettek, padokat festettek és előkészítették a sétányt a térkövezéshez – mondta el Farkas Imréné, Gellénháza polgármestere.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés