Archivum
Vadászfesztivál Andráshidán
A zalaegerszegi Öveges ÁMK-ban egy héten keresztül Vadászfesztivál kínál élményeket a diákoknak. A rendezvényt stílusosan Domján István igazgató, aki maga is vadászember, kürtszóval nyitotta meg.
A programban trófeák, relikviák, fotók és gyerekrajz kiállítás adja meg az alaphangulatot, melyet számos előadás, bemutató egészít ki. Így többek között filmvetítés, élménybeszámoló, vadászfegyver, vadászkutya, vadászruha bemutató, szarvasbőgő verseny, vadászati vetélkedő és vadétel kóstolás.
Németh Szilveszter a Zala Megyei Vadászkamara titkára elmondta, Zalában, mely Nógrád megye után a második legnagyobb erdő területtel bír, 51 vadászati engedéllyel rendelkező társaság működik, több százezer hektárnyi vadászterületen. Hozzátette, a magasnak mondott vadállomány viszonyítás kérdése, igyekeznek a mezőgazdasággal kompromisszumos megoldást létrehozni. A nagy vadak közül gímszarvasban, őzben, vaddisznóban bővelkedik a megye, míg az apró vadak közül szeretnék, ha a fogoly, mely jelenleg nem vadászható, elszaporodna.
Varga Gellért, a Zala Megyei Vadászkamara Természetvédelmi és Kulturális Bizottságának elnöke, az erdőről, mint élőhelyről beszélt a megnyitón jelenlévő gyerekeknek. Elmondta, 1945-höz képest majdnem megkétszereződött a megyében az erdőterület (jelenleg 23 százalék), mely az állami hozzáállásnak köszönhető.
Balaicz Zoltán alpolgármester Fekete István író szavait idézte a megnyitón, az iskola diákjai zenés műsorral készültek.
Ugyanezen napon Sümegei László képviselő és Balaicz Zoltán alpolgármester avatták fel az intézmény új informatika termét, mely Neumann János nevét kapta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában