Archivum
Vida Ági az örömkörben
A kismamák körében tanácsadó blogjairól, és könyvéről ismert Vida Ági pszichológus volt a megyeszékhelyi József Attila Városi Könyvtár "Örömkör" rendezvénysorozat vendége.
Nem baj, ha más tempóban fejlődnek
A főként a babák alvásproblémáira specializálódott szakember, és egyben gyakorló anyuka igyekezett megnyugtatni a kisgyerekes családokat az esetleges problémákkal kapcsolatban.
Elsősorban az alvással kapcsolatos gondok kerültek terítékre, de megbeszélték azt is, hogy teljesen természetes az, ha a babák fejlődésében különbségek mutatkoznak. Ezen kívül a fejlődés néhány kritikusabb időszakának velejáróiról és egyéb napi gondozási kérdésekről is szó esett.
Vida Ági főleg alvási gondokról beszélt
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor Színházban