Archivum
Vízi polgárőrök vigyázzák a balatoni településeket
Megkezdték a járőrözést a Balatoni Vízi Polgárőr Szövetség (BVPSZ) tagjai kedden, a szervezet idén nagyobb figyelmet kíván fordítani a turisztikai övezet nem közvetlen vízparti, úgynevezett háttértelepüléseinek közbiztonságára - mondta Bozsóky Ferenc, a szövetség elnöke Hévízen.
Szabó Sándor, a gyenesdiási központú balatoni polgárőrszervezet főtitkára a BVPSZ nyári idegenforgalmi szezonnyitó fórumán arról beszélt, hogy a Balatonnál is egyre terjed a megélhetési bűnözés, miközben továbbra is nagy figyelmet kell fordítani az úgynevezett "utazóbűnözésre", amelynek elkövetői között magyar és külföldi állampolgárok is találhatók.
Mint kifejtette, a BVPSZ az idei szezonban is együttműködik a vízi rendészettel, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőreivel. Tavaly két nagy átfogó razziát tartottak közösen, ehhez hasonlóra idén is számítani lehet. A vízi polgárőrök egyik fő feladatuknak az életmentést tekintik, ezért minden tagjuknak van már elsősegélynyújtó képesítése.
Bozsóky Ferenc elmondta, a Gyenesdiás, Balatongyörök és Vonyarcvashegy összefogásával két éve alakult BVPSZ jelenleg a Zala megyei és néhány somogyi tóparti település "szárazföldi" és vízi polgárőreinek munkáját hangolja össze, de szeretnék a tevékenységüket az egész Balatonra kiterjeszteni. Ott, ahol tevékenykednek, egyértelműen csökkent a strandlopások és kocsifeltörések száma, viszont a tópartról kiszoruló bűnözők nagyobb számban jelentek meg a háttértelepüléseken. Ezért idén jobban szeretnének ügyelni a háttértelepülésekre.
A Balatonnál az életmentés mellett kiemelt feladatnak tekintik a környezet védelmét és az orvhalászat, orvhorgászat visszaszorítását. A BVPSZ idén is beindítja a vendégpolgárőr-szolgálatát, amelyben az Alföldről turnusokban érkező, teljes ellátást kapó polgárőrök segítenek őrizni az üdülőrégió közbiztonságát.
A szezonnyitó fórumon megjelent rendőri vezetők arról beszéltek, hogy a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság irányítja a három megye területén fekvő üdülőrégió közbiztonsági teendőit, a vízi polgárőrség is akkor a leghatékonyabb, együttműködik velük. Horváth István, a keszthelyi rendőrkapitányság vezetője a személy- és vagyonbiztonság erősítését nevezte az idei nyári szezon fő céljának, hangsúlyozva, hogy "sikersztori" volt a tavalyi szezon a bűnüldözés szempontjából.
Emlékezetett arra, hogy a térségben tavaly jelentősen csökkent a garázdaság, a gépkocsilopások és a gépkocsifeltörések száma, emelkedett viszont a betörések száma. A vagyonvédelemben különösen fontos a bűnmegelőzés, amelyben nagy szerepe van a rendőrség mellett a polgárőrségnek - tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban