Archivum
Vonat elé ugrott egy férfi
Kedd délután 16.15 után pár perccel a Budapest és Ljubljana között közlekedő nemzetközi gyorsvonat egy férfit gázolt el Zalaegerszegen, az Olai városrészben- adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Szemtanúk elmondása alapján egy középkorú férfi feltartott kezekkel lépett a vonat elé, mely elütötte, és a helyszínen életét vesztette. Bár a közelben találtak egy személyi igazolványt, azonban a balesetben felismerhetetlenné vált holttestet eddig nem sikerült azonosítani. A vasúti forgalom 17.30 után pár perccel helyreállt, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba