Archivum
Az orgazdánál ütöttek rajta az ékszertolvajokon
Éppen az értékesítés perceiben az orgazdánál ütöttek rajta a rendőrök azon a bűnbandán, kiknek tagjai keszthelyi, hévízi, vonyarcvashegyi, balatongyöröki és cserszegtomaji nagy értékű családi házakat törtek fel. A tetten éréskor a hölgy elkövető ruházata alól negyvenöt darab arany ékszert húztak elő. A jelentős értékre elkövetett betöréses lopások részleteiről ma tartottak sajtótájékoztatót a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Dr. Horváth István rendőr alezredes, a keszthelyi kapitányság vezetője elmondta, Székesfehérváron 2013. január 3-án fogták el a gyanúsítottakat, köztük az orgazdát. A keszthelyi kapitányságra előállított hat fő közül ötöt 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek, egy főt szabadlábon hagytak. A személyek ellen jelentős értékre elkövetett betöréses lopás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az alacsony iskolázottságú gyanúsítottak életkora 26 évtől 40 évig terjed, hárman keszthelyiek, a három másik pedig tapolcai, vasvári és budapesti lakhelyű. Első bűncselekményüket az elmúlt év márciusában követték el.
A lefolytatott házkutatásokkal együtt hatvan arany ékszer (óra, karkötő, fülbevaló stb.) került elő. Emellett lefoglaltak két személygépkocsit (az egyiket a tettenéréskor), melyet a bűncselekmények elkövetésére használtak. A rendőrség munkája természetesen kiterjed arra is, hogy a jogos tulajdonosok mielőbb visszakaphassák eltulajdonított értékeiket.
Az ügy további részleteiről a nyomozás érdekében többet nem árultak el. Így azt sem, hogy a házkutatás során hogyan kerültek egyes ékszerek azon személyekhez, akik nem tudták igazolni azok eredetét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában