Archivum
Baleset szemtanúinak jelentkezését várja a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság
Augusztus 24-én 18.20 óra körül közlekedett egy eddig ismeretlen személy egy jelenleg nem ismert forgalmi rendszámú és típusú, feltehetően fekete színű személygépkocsival a 7401-es úton Zalaegerszeg felől Gellénháza irányába. Az út 8. kilométerszelvényénél lévő jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival, melyet egy asszony vezetett. Az ütközést követően az ismeretlen jármű vezetője megállás nélkül tovább hajtott a helyszínről - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A rendőrség kéri, hogy aki a balesetet látta, illetve arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen (Zalaegerszeg, Kossuth Lajos út 45-47.), vagy tegyen bejelentést a 92/326-850-es telefonszámon, illetve a díjmentesen hívható 107-es, vagy 112-es segélyhívón!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi Vásárcsarnok -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttS.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveMácsai Pál szubjektív tárlatvezetéseTáncművészet Világnapja - Gálaműsor