Archivum
Lopott BMW-vel szakították ki a bankautomatát
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság elfogta azt a négy (köztük három zalai) elkövetőt, akik alaposan gyanúsíthatók egy nagyvázsonyi pénzintézet bankautomatájának kirablásával – jelentette be sajtótájékoztatón Szukics Ferenc rendőr ezredes, bűnügyi igazgató.
Elmondta, a megalapozott gyanú szerint 2012. szeptember 27-én ismeretlen elkövetők egy Kehidakustányból ellopott BMW-vel kiszakították a nagyvázsonyi pénzintézet bankjegykiadó automatáját (a rendőrség képein), majd a több millió forintot rejtő pénzkazettával elmenekültek. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói több hónapos összehangolt munkájának köszönhetően a BMW-t lefoglalták, és elfogták azt a négy férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozás során kiderült, hogy az elkövetők egy nappal korábban a kehidakustányi fürdő öltözőszekrényét felfeszítve jutottak a gépkocsi kulcsához. A nagy értékű német rendszámú BMW-vel másnap hajnalban Nagyvázsonyba utaztak, ahol az autóra erősített gurtni segítségével kirántották a bankautomatát, amelyet az utcán szétfeszítettek, majd a több millió forintot tartalmazó kazettával elhajtottak.
Az elkövetéskor használt símaszkokat, kesztyűket és a felfeszített pénzkazettát a nádasdladányi erdő közelében rejtették el. A BMW-t a Fejér megyei rendőrök találták meg a közelben. A pénzintézet biztonsági kamerái rögzítették a bűncselekmény elkövetését, ekkor derült ki, hogy az automatát a lopott BMW-vel vitték el. A Veszprém megyei, a Fejér megyei és a Zala megyei rendőrök közös munkájának köszönhetően alig két hónap alatt kézre kerültek a feltételezett elkövetők. P. Károly (42 éves), G. Norbert (32 éves), E. Gyula (54 éves) és D. Zsolt (42 éves) előzetes letartóztatásban várják az eljárás befejezését. G. Norbert büntetlen előéletű, a másik három gyanúsított már volt büntetve vagyonelleni bűncselekmény miatt.
Az ügyben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában