Archivum
Lopott vassal akart távozni
Több mint 400 kilogrammnyi vasanyagot próbált meg eltulajdonítani munkahelyéről egy férfi Zalaegerszegen, szerdán reggel. Személygépkocsijával bejárt a telephelyre és annak csomagtartóját telepakolta megmunkált, valamint hulladék vasanyaggal, azonban ezt a munkáltató észlelte és rendőri intézkedést kért. A férfit előállították, lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki – tájékoztatta szerkesztőségünket sajtóközleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szerdán délután gyalogost ütött el egy személygépkocsi Zalaegerszegen, a Göcseji úton. A Kossuth utca irányából az Alsóerdei út irányába haladt egy Honda típusú személygépkocsi, melynek vezetője az Ady utca kereszteződésénél elütötte az előtte átfutni szándékozó 14 éves fiatalembert, aki nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Egy keszthelyi hotel épületen kívül tárolt tűzifájából 30.000 forint értékben lopott egy zalaapáti férfi, akit a rendőrök a bejelentést követően hamarosan elfogtak.
Gyermekotthonból eltűnt fiatalokat fogtak el Szentpéterúron a rendőrök szerdán éjjel. A 13 és 14 éves lányt meghallgatásukat követően visszaszállították az otthonba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban