Archivum
Átadták a Maci medencét
A pusztaszentlászlói Aqua Barbara Termálstrandon ünnepélyes átadással fejeződött be augusztus 23-án az a beruházás, mely során fedetté tették a Maci medence egyik részét valamint büféjellegű vendéglátóegységet hoztak létre a főépületben. A pályázó, az EUROWILD Kft. az "Aqua Barbara Termálstrand és Kemping szolgáltatásfejlesztése" című projektje megvalósítására 28 millió forint uniós támogatást nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Programon. A projekt azonosítószáma: NYDOP-2.1.1/I-11-2011-0063.
Az aqua barbara termálstrand és kempingben
– Zala megye és a nyugat-dunántúli régió egyaránt gazdagodott a beruházással, mely eleget tesz az Új Széchenyi Terv pályázókkal szemben támasztott követelményeinek – hangsúlyozta avatóbeszédében Tóth Gábor, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség program-végrehajtási igazgatója. – Létrejött egy új minőségi turisztikai szolgáltatás, mely lehetővé teszi, hogy ne csak a nyári szezonban, hanem akár egész évben rendelkezésre álljon a vendégek számára a termálstrand. A beruházás nemcsak a kistérség idegenforgalmát lendíti fel, hanem erősíti a helyi gazdaságot és munkahelyeket teremt. A pályázó EUROWILD Kft. teljesítette ezeket az elvárásokat, melyet projektjében vállalt. Példaértékű a teljesítménye, mely biztató a jövőre nézve a tekintetben is, hogy az elkövetkező három évben éves vendégforgalmát tízezer főre növeli.
Fontos kiemelni a beruházás végrehajtásának gyorsaságát is; a decemberi támogatási szerződés megkötését követően már idén nyár közepére elkészültek a kivitelezéssel, melyet most át is adhatunk – hangsúlyozta végül, majd felhívta a figyelmet arra, a hogy a termálstrand és kemping további fejlesztési lehetőséget rejt magában, melyet érdemes meglépni.
Az építési munkálatokat Tornyos Péter, a Tornyos és Társa Kft. ügyvezetője ismertette. A kivitelezésben több cég is részt vett. Ezt követően Szabóné Piri Zsuzsanna, pusztaszentlászlói evangélikus lelkész áldotta meg az új létesítményt.
Az ünnepélyes szalagátvágás után a tulajdonos Szabó Antal, az Eurowild Kft. ügyvezetője vezette körbe a vendégeket a Maci medence fedett pavilonjában. Kiemelte, hogy a beruházásnak köszönhetően meg tudják hosszabbítani a szezonális nyitva tartást a termálstrandon, így a tavaszi és őszi hónapokban is tudnak majd vendégeket fogadni. Szolgáltatáskínálatukat éjszaki fürdőzéssel bővítették, mely minden pénteken és szombaton, 20.30–24.00 óra között áll rendelkezésre. Eddig csak szabadtéri büfé működött, ezért főépületben létrehoztak egy büféjellegű vendéglátóegységet.
Az 50 fokos kúthőmérsékletű, gyógyhatású termálvízre települt Aqua Barbara Termálstandot és Kempinget hároméves előkészítő és megvalósító munka után, 2009. május 1-jén adták át Pusztaszentlászlón.
Az 1,7 hektáron fekvő vízi-paradicsom több medencével áll rendelkezésre a pihenni és kikapcsolódni vágyók számára. A 375 négyzetméteres sportmedence 27 fokos, a 350 négyzetméteres Maci medence 35 fokos, 180 négyzetméteres gyermekpancsoló 32 fokos, a 27 négyzetméteres 3 db ülőmedence 40 fokos hőmérsékletű termálvízzel töltött. Szálláslehetőség a szomszédos kempingben biztosított.
Az 1000 fő befogadóképességű termálstrand korábban csak idényjelleggel működött. A látogatók a környező településekről, és az ismertség növekedésével a megyéből és a megyehatár környezetéből érkeztek ez idáig. A szolgáltatásbővítő beruházástól éppen ezért a vendégszám növekedését várják el.
A projekt elszámolható teljes költsége közel 57 millió forint, melyből a támogatási összeg 28 millió forint. A kivitelezés 2012. március közepén kezdődött és június elejére fejeződött be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba