Archivum
Átadták hazánk legnagyobb vízkutas hőszivattyúját
Átadták hazánk legnagyobb vízkutas hőszivattyúját, amelynek köszönhetően a szentgróti Coca-Cola Naturaqua gyárban a földgáz használatát teljes mértékben kiiktathatják - jelentette be Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára Zalaszentgróton, ahol Sámel József polgármesterjelölt (Fidesz-KDNP) és Manninger Jenő országgyűlési képviselő, megyei elnök társaságában tett látogatást.
Államtitkári látogatás a Naturaqua zalaszentgróti gyárában
Az államtitkár elmondta azt is: az új szivattyú üzembe helyezése után jelentősen csökken az üzemben a széndioxid-kibocsátás is. Hangsúlyozta: a kormány kiemelten támogatja az úgynevezett alternatív energiafelhasználást szolgáló beruházásoknak. Megemlítette, az energiatermelésben fontos szerep jut az atomerőműnek is, amely szintén nem enged széndioxidot a levegőbe.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő szerint a beruházás számos pozitívumot jelent a gyár számára, közvetett hasznát pedig a településen és a környéken élők élvezik.
A Naturaqua a remények szerint a jövőben még több hőmennyiséget lesz képes átadni a zalaszentgróti fürdő számára, amely talán lehetővé teszi, hogy a létesítmény ne csupán a nyári hónapokban üzemeljen, hanem egész évben álljon a vendégek rendelkezésére - ezt már Sámel József zalaszentgróti polgármesterjelölt (Fidesz-KDNP) mondta a gyárban tartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette, amennyiben bizalmat kap a választópolgároktól október 12-én, akkor feltétlenül a tervei között szerepel egy mintegy 2 kilométeres kerékpárút megépítése a zalaszentgróti városközpont és a fürdő közötti szakaszon, valamint szálláshelyek - konkrétan egy kemping - megépítése a fürdő közelében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára