Archivum
Az innovatív vállalkozás a jövőnek dolgozik
Befejezéséhez közeledik a Mould-Tech Kft. új saját üzemcsarnokának építése a zalaegerszegi északi ipari parkban. Az autó- és elektronikai ipari beszállító cég műanyag és fém fröccsöntő szerszámok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Új telephelye kialakítására 96 millió forintos támogatást nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Programon. Az épület elkészült, ahol már a belső munkák zajlanak.
Új üzemcsarnokot épített a Mould-Tech Kft.
– A Mould-Tech Kft. komoly szakmai és szellemi tudást képviselő innovatív vállalkozás, amely nem a jelennek, hanem a jövőnek dolgozik – hangsúlyozta Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere a helyszíni bejáráson. A polgármester tájékoztatta a sajtó munkatársait arról is, hogy az inkubátorház bővítése, ha az idő engedi a jövő nyár helyett már tavaszra elkészülhet, mellyel újabb 150 munkahely jön létre. Egy másik vállalkozás is beköltözik az északi ipari parkba, amely 50-60 embernek ad majd munkát. A város legnagyobb cégének részleges kiesését ugyan nem pótolják, a létesülő új munkahelyek mégis jelentős szerepet töltenek be a foglalkoztatás bővítésében, hangsúlyozta.
Molnár Gábor, a Mould Tech Kft. ügyvezetője elmondta, az új 1500 négyzetméteres gyártócsarnok mintegy félmilliárdból épült fel hét hónap alatt a márciusi alapkőletételt követően. A termelés várhatóan 2013 tavaszán indul. Érdekeltségükbe tartozó cégek közül egy a következő év második felében szintén ide települ, újabb munkalehetőségeket biztosítva. Új technológiákat is bevezetnek, mivel a telephelybővítéstől új piacok megszerzését várják. A cég stabil működése, innovatív képessége minderre biztosíték, melyre új vevők is felfigyeltek – fűzte hozzá az ügyvezető.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában