Archivum
Bővül az orosz repülőgépek forgalma
A tavalyihoz képest idén több mint kétszer annyi repülőgép - köztük már menetrend szerinti is - érkezik majd Oroszországból Sármellékre, de új nyugat-európai városok is elérhetővé válnak a balatoni repülőtérről - tájékoztatta a repülőteret üzemeltető Hévíz polgármestere szerdán az MTI-t.
Illusztráció
Papp Gábor megerősítette az Airline Route légiközlekedési szaklap keddi információját, hogy március 23-tól menetrend szerinti járatot indít az orosz UTair légitársaság. A hetente egyszer, vasárnap érkező, Moszkva Vnukovo repülőteréről induló Boeing 737-800-as gép 168 utast szállíthat. Hozzátette, hogy az elmúlt évben indított rendszeres moszkvai charterjáratok hetente 132 fős géppel repültek a nyugat-balatoni repülőtérre.
A menetrend szerinti járatokkal párhuzamosan március végétől a Yakutia Airlines továbbra is üzemelteti heti charterjáratait Moszkvából, így az orosz fővárosból Sármellékre több mint megkétszereződik a férőhelykapacitás. Tavaly mintegy 6 ezren érkeztek az oroszországi járatokkal - a gépek mindegyike szinte tele volt -, ezért idén várhatóan 12 ezernél is több orosz vendéget fogadhatnak a Hévíz-Balaton Airporton - összegezte Papp Gábor.
Kitért arra is, hogy az Air Baltic tavaly tavasszal elindított rigai járata nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a légitársaság idén már nem indítja útnak 55 fős gépeit. A járattal eredetileg a balti és a skandináv térség vendégeire számítottak, de a járatok csak 58 százalékos kihasználtsággal működtek.
Változatlanul széles választékot kínál németországi charterekből a sármelléki repülőtér, a frankfurti, düsseldorfi, berlini, erfurti, lipcsei és hamburgi repülőtér mellett Friedrichshafenből, valamint a svájci Bázelből is fogadnak márciustól gépeket.
Papp Gábor kitért arra is, hogy a repülőtér 2012-es átvételekor nem egészen 19 ezres utasforgalmat regisztráltak, míg tavaly már 28 ezren vették igénybe a sármelléki leszállóhelyet. A jelenlegi kapacitások ismeretében idén legalább 35 ezer utasra számítanak.
A polgármester kifejtette: tárgyalásokat folytatnak a WizzAir-rel és a cseh CSA-val, az előbbi Londonnal, az utóbbi Prágával kötné össze a Kis-Balaton melletti repteret. Nem tettek le a skandináv vendégkörről sem, Svédországban és Norvégiában keresnek lehetőségeket további járatok beindítására.
(Forrás: MTI)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész