Archivum
Eszközbeszerzés 260 millióból
Kétszázhatvan millió forintos beruházással fejlesztik a zalaegerszegi hulladékszállítási rendszert, az Új Széchenyi Terv KEOP programjából támogatott projekt adásvételi szerződéseit kedden írták alá a zalai megyeszékhelyen.
Javul hulladékgyűjtés feltételrendszere
A 21. században egyre inkább a zöld gondolkodásra, a környezet védelmére, az egészséges életmódra fel kell, hogy forduljon figyelmünk – hangsúlyozta Balaicz Zoltán polgármester, aki hozzátette, hogy ezen gondolatok jegyében indították útjára az ökováros programot négy éve. Ennek keretében kezdték meg a mostani beruházás előkészítését 2013-ban. A pályázatot 2013 nyarán nyújtották be, a döntés az év végén született, a támogatói szerződést 2014 márciusában írták alá. A polgármester jelentős nevezte az elnyert támogatást, ami a mintegy 260 millió forintos költség 95 százalékát biztosítja. Az önkormányzati önerő csupán öt százalék.
A technikai fejlesztés keretében három új hulladékgyűjtő járművet és tíz mérlegelő berendezést állítanak üzembe 196 millió értékben. Közel ezer darab hulladékgyűjtő edényt és konténert vásárolnak 25 millió forintot meghaladó összegért, továbbá 19 darab GPS fedélzeti egységet és járműkövető rendszerprogramot mintegy 7 millió forintért.
A város a közbeszerzési pályázatok nyerteseként a M-U-T Hungária Kft.-vel, a Siex Kft.-vel, valamint a Navi-Gate és a NavCenter Kft. által alkotott NG-NC Konzorciummal kötötte meg kedden a megállapodásokat. A szerződések értelmében 120 vagy 150 napon belül beszerzik és beüzemelik a szükséges eszközöket.
A polgármester kitért arra is, hogy a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére, informatikai korszerűsítésére szolgáló projekt része volt több szemléletformáló, ismeretterjesztő rendezvény is. A városi eseményeken és oktatási intézményekben tartott programokra további 13 millió forintot fordítottak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész