Archivum
Európai minta lehet
Több európai ország is szeretné átvenni a Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium (MVHK) által kisvállalkozásoknak kidolgozott mikrofinanszírozási rendszerét, amelyet egy európai projekt keretében népszerűsítenek - mondta el a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője keddi zalaegerszegi sajtótájékoztatóján. Nagy András kifejtette: a jelenleg legnagyobbnak számító, DIFASS elnevezésű európai gazdaságfejlesztési program keretében a kis- és középvállalkozások innovatív finanszírozási eszközeit gyűjtik össze 16 ország 26 szervezetének részvételével. Ehhez a több mint 3,2 millió eurós keretösszegű, idén indult és további két évig zajló programhoz csatlakozott az MVHK által kidolgozott Credinfo, vagyis internetalapú mikrofinanszírozási rendszer.
Több ország is átvenné a mikrofinanszírozási rendszert
Az ügyvezető hangsúlyozta: kevés példa van arra, hogy az európai gazdaságfejlesztésben egy magyar szervezet programja ilyen komoly érdeklődést vált ki. A mostani gazdasági helyzetben, amikor a bankok szinte teljesen elzárták a csapokat a kkv-k előtt, különösen érdekes egy olyan példa, amely visszatérítendő támogatások formájában segíti akár az induló kisvállalkozásokat is.
Nagy András az MTI kérdésére elmondta: Magyarország európai szinten már eddig is élenjáró volt a mikrohitelezésben, a Dunántúlon pedig éppen Zala megye áll vezető helyen. A korábbi évek 300-400 millió forintos hitelkihelyezése után idén a 2 milliárd forinthoz közelít a kkv-knak jóváhagyott, visszatérítendő forrás a megyében.
Október közepén Zalában már fogadtak a hazaiak mellett olasz, spanyol, német, szlovák és román vállalkozásfejlesztési szakembereket a zalai alapítvány szervezésében, de korábban norvég érdeklődés is mutatkozott a módszer iránt. A zalai workshop résztvevői megismerhették a mintaként szolgáló magyar Credinfo rendszert, amely segíti az ügyfelek kapcsolattartását, üzleti tervek készítését, a pályázatok benyújtását, de megkönnyíti és gyorsítja a hitelbírálatot is.
(Forrás: MTI)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor