Archivum
Ezer új munkahely jöhet létre Zalaegerszegen
"A városok irányításában szemléletváltásra lesz majd szükség, új megoldásokat kell alkalmazni. A következő években az önkormányzatok feladata már nem elsősorban a települések üzemeltetése és a hatósági feladatok ellátása lesz, hanem inkább a helyi gazdaság fejlesztése" – fogalmazott Balaicz Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a kkv-k fejlesztésének lehetőségeiről tartott konferencián és az azt követő sajtótájékoztatón.
A kis-és középvállalkozások lehetőségeiről
Utalt arra, hogy a Zalaco 51 új munkahelyet hoz létre, az Edelmann az északi ipari parkban 4,5 milliárd forintos beruházása mintegy 100 munkahelyet teremt. Tárgyalások folynak az ADA bútoripari céggel, a déli ipari park területén a 3 milliárd forintos beruházás újabb 100 munkahelyet biztosít. A terület értékesítéséről novemberben dönt az új képviselőtestület. Tárgyalások folynak egy helyi gépipari cég jelentős megrendeléséről is, ez 2015-bwn jelentene 150 új munkahelyet.
Balaicz Zoltán a legfontosabbnak azt tartja, hogy a Flextronics újabb megrendeléseket hoz Zalaegerszegre, így a következő hónapokban 600 fős bővítést valósít meg. Külön öröm, folytatta, hogy 20 százalékuk szellemi munkaerő (mérnökök, logisztikai szakemberek, közgazdászok) lesz, a másik 20 százalék szakképzett munkaerő (technikusok, szakmunkások) és csak a maradék 60 százalék lesz betanított munkás. A polgármesterjelölt jelezte: tervei szerint konkrét tartalommal bíró együttműködési megállapodás kötnének a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Vállalkozók Szövetségével és a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal. Számítanak szakmai véleményükre.
A konferencián Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár a kkv-k 2014-2020 közötti fejlesztési és támogatási lehetőségeiről tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt stratégiai célja a kis-és középvállalkozások támogatása. Az állam úgy is segíti a vállalkozásokat, hogy garanciát nyújt az előfinanszírozások megoldásához és könnyíti az előleghez jutás lehetőségét.
A gazdasági fórumon többek között előadást tartott még dr. Csath Magdolna közgazdász professzor, dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára