Archivum
Felújítják a pusztaedericsi földgáztárolót
Tavaszra elkészül az E.On Földgáz Storage Zrt. (EFS) pusztaedericsi föld alatti gáztárolója kitároló rendszerének felújítása, a mintegy 1,5 milliárd forintos beruházással nagymértékben javul a tároló üzemelési biztonsága - tájékoztatta az EFS az MTI-t.
A pusztaedericsi tároló egyetlen nyugat-magyarországi tárolóként fontos szerepet tölt be a régió földgázellátásában, ugyanakkor biztosítja az országos távvezetéki rendszer hidraulikai egyensúlyát. Összkapacitása 340 millió köbméter, kitároló kapacitása napi 3,1 millió köbméter - ismertette Fritsch László, az EFS üzemeltetésért felelős igazgatósági tagja.
Elmondta: a tárolót 1972-ben építették, a rendszeres karbantartás már nem volt elegendő ahhoz, hogy biztosítani tudja az eredeti mennyiségben és minőségben a földgázkitárolást a magas üzemelési biztonsági elvárások mellett, ezért szükségessé vált a kitároló rendszer teljes felújítása, illetve az üzembiztonsági rendszer átalakítása.
A felújítási munkálatok két éve kezdődtek el, a rendszer felülvizsgálatát és a műszerek cseréjét úgy végezték el, hogy közben a kereskedelmi üzemet nem kellett leállítani. A munkálatok során a felhasznált anyagokat, műszereket, berendezéseket szinte teljes egészében hazai forrásból szerezték be, a kivitelezők is magyar vállalkozások voltak a régióból - hangsúlyozta Fritsch László.
A kitároló rendszer után fel kell újítani a besajtoló rendszert is, le kell cserélni a mintegy 35 éves kompresszorokat. A projektet már előkészítették, heteken belül a beruházási döntés is megszületik róla. Ez nagyságrendileg 1,5-4 milliárd forintos további fejlesztést jelenthet Pusztaedericsen - tette hozzá.
Az EFS négy föld alatti gáztárolóval rendelkezik, a zsanai, a pusztaedericsi, a hajdúszoboszlói és a kardoskúti tároló együttesen 4,2 milliárd köbméter gáz tárolására alkalmas, amelyekből naponta összesen 55 millió köbmétert lehet szükség esetén kivenni, azaz kitárolni. Ezekben a tárolókban az EFS több mint tíz hazai gázkereskedő cég számára tárolja szerződés alapján az általuk beszerzett gázt. A tárolók lehetővé teszik a gázvásárlások szezonális kiegyenlítését, azt, hogy a kereskedők akkor vásárolhassanak, amikor az számukra előnyös.
A tárolók stratégiai szerepének biztosítása érdekében az EFS figyelmet fordít az élettartamnövelő felújítások mellett az üzembiztonság szintjének emelésére, a környezetvédelmi jellegű fejlesztésekre és a költséghatékony üzemeltetés biztosítására is, ezekre a feladatokra a cég az utóbbi két évben 3 milliárd forintot fordított, és ilyen nagyságrendben költ az idén is. A pusztaedericsihez hasonló mértékű felújítás a többi tárolónál egyelőre nem időszerű, a legutóbb 2008 és 2010 között végeztek Zsanán fejlesztést 40 milliárd forint értékben, amely kapacitásbővítéssel is járt.
Az E.ON Földgáz Storage a legutóbbi, 2011-ről rendelkezésre álló adatok szerint 43 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 24 milliárd forintos üzemi eredmény és 15,7 milliárd forint adózás előtti eredmény mellett. A cég saját tőkéje 71 milliárd forint. Négy tárolójának telephelyén és budapesti központjában az EFS 180 embert foglalkoztat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában