Archivum
Képzések: Sikerdíj és keresetpótló juttatás
Szakács, cukrász, szállodai portás, festő, szerkezetlakatos – összesen 29 képzést indít idén márciustól a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. A hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítése érdekében két – a TÁMOP 1.1.2 és a TÁMOP 2.1.6 – programon nyert körülbelül fele-fele arányban, több mint négyszázmillió forintot. A tanfolyamok tehát két projektnek köszönhetően kezdődhetnek el, kétfajta csoportosítás szerint, összesen ezeregyszáz fő bevonásával. A TÁMOP 1.1.2 által támogatott képzésben résztvevők keresetpótló juttatásban, míg a TÁMOP 2.1.6 programban sikerdíjban részesülnek azok, akik eredményes vizsgát tesznek!
Éves szinten 1100 főt bevonását tervezi a munkaügyi központ
Lényeges változás állt be a képzések szervezésében, ugyanis külön csoportosítottuk azokat a képzéseket, melyek elvégzése után az álláskeresők 75 százaléka 3-6 hónapon belül el tud helyezkedni. Ezt az elvárást fogalmaztuk meg, melyet szigorú utánkövetéssel teljesíteni is kívánunk – kezdte a TÁMOP 1.1.2 forrásból több mint kétszázmillió forinttal támogatott képzési program ismertetését Borsos József, a Zala megyei munkaügyi központ igazgatója. – Ebbe az eredményorientált képzéscsoportba már 230 főt bevontuk, az összlétszámot nyárra 400 fölé, illetve év végére 650 főre szeretnénk emelni. E program keretében 29 képzés indul el főleg a hiányszakmák területéről: CNC-forgácsoló, kazánfűtő, festő, cukrász, pályázatíró, boltvezető egyebek között. A tanfolyamok ingyenesek, a gépjárművezető-továbbképzések kivételével havi 48 ezer forint keresetpótló juttatást biztosítunk, valamint megtérítjük az utazási költségek 90 százalékát.
Ebben a képzési programban előnyt élveznek mások mellett a munkatapasztalattal nem rendelkezők, a 25 év alatti álláskeresők, az 55 éven felüliek, valamint a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek. Aki részt kíván venni a képzésben, annak együtt kell működnie a képzési tanácsadóval, az ő döntése is számít a legmegfelelőbb tanfolyam kiválasztásában.
A másik képzési program az esélyteremtést szolgálja. A munkaügyi központ megközelítőleg 200 millió forintot nyert a TÁMOP 2.1.6 programból. Márciusban kezdődnek a képzések, elsőként a mezőgazdasághoz (állattenyésztés, növénytermesztés, savanyítás stb.) kapcsolódóan. Ezekbe a tanfolyamokba 275 főre számítunk. Összesen 540 főt vonunk be programba idén, a részt vevők másik fele befejezheti a nyolc általánost, részkompetenciákat szerezhet egy későbbiekben elvégzendő szakképzéshez, vagy a hiányzó tanulmányokat végezheti szakképzési bizonyítvány megszerzéséhez. Az esélyteremtő képzések indítása attól is függ, hogy mire lesz majd igény. A résztvevők nem kapnak keresetpótló juttatást, de aki sikeresen elvégzi a tanfolyamot, attól függően, hogy milyen nehézségűt, maximum százezer forint sikerdíjban részesülhet – mondta Borsos József.
A munkaügyi igazgató hozzátette, várhatóan a 25 év alatti álláskereső fiataloknak is indíthatnak képzéseket. Ez lényeges előrelépés lenne, ugyanis Zalában a megye korösszetételét tekintve magas a 25 év alatti munkanélküliek száma.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban