Archivum
Korszerűsítették a Béke utca alsó szakaszát
Közel 55 millió forintos beruházással korszerűsítették a zalaegerszegi Béke utca alsó szakaszát. A munkálatok, mellyel a lakók régi kérése teljesült, a tavalyi év második felében zajlottak.
.
A Deák Ferenc Új Városépítő Program keretében történt komplex felújítás a lakók kérésére a Béke utca alsó szakaszán. A hivatalos készre jelentés és avatás során Balaicz Zoltán polgármester és Makovecz Tamás, a térség önkormányzati képviselője mondott köszöntőt. Jelen voltak a kivitelező cég, és a polgármesteri hivatal képviselői, valamint a lakók.
A polgármester példaértékűnek nevezte a komplex beruházást, mely során szennyvízcsatorna-építés, illetve -rekonstrukció, valamint út- és járdafelújítás valósult meg egy ütemben.
- Ez egy kis utca, de a méreteitől függetlenül fontos, melyen most akár gyalogosan, akár autóval öröm közlekedni – mondta Makovecz Tamás, aki négy éve képviseli városrész érdekeit. Hozzátette, Horváth Péter helyi lakos sokat lobbizott az ügy megvalósulása érdekében. A problémát az jelentette, hogy ezen a részen az úttest magasabban helyezkedett el a járdánál, és a csapadék elvezetése gondot okozott. A beruházás során megváltoztatták a csatorna lejtését is.
A kivitelezés során 350 méter betonszegélyt raktak le, közel 900 négyzetméter útfelületet aszfaltoztak, 95 méter csapadékcsatornát és 6 darab víznyelőaknát létesítettek. Átépítették az ingatlanok kapubejáróit, felújították a járdát és füvesítés is történt. A szennyvízelvezetés tekintetében 300 méteres szakaszon rekonstrukció történt, 400 méteren pedig új csatorna épült.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész