Archivum
Közlekedésfejlesztésre készülnek
A Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázati kiírása múlt év decemberében jelent meg, de a város közgyűlése már novemberben tárgyalt a várható felhívásról, a közösségi közlekedés fejlesztésének lehetőségeiről. Átgondolva a támogatható tevékenységeket, és figyelembe véve, hogy hasonló kiírásra 2009-ben már készült pályázat, amely akkor nem nyert, az önkormányzat úgy döntött együttműködést kezdeményez a győri önkormányzattal és a Vasi Volán Zrt.-vel. Az együttműködés egyben a közös pályázat sikerének a kulcsa is, hiszen a konzorciumi partnerek a régió egész területét képviselik azon túl, hogy közösen valamennyi támogatható tevékenységre pályázni tud a város.
Összefogás és pályázat a Nyugat-dunántúli régióban
A pályázatot tehát konzorciumi formában nyújtják be, a konzorcium vezetője - a tagok döntése értelmében - zalaegerszegi önkormányzat. A pályázat összköltsége 600 millió forint lesz, melyhez önrész nem szükséges, mivel a pályázat támogatása száz százalékos. A projekt összköltségéből a zalaegerszegi fejlesztések mintegy 300 millió forintot tesznek ki. A Vasi Volán Zrt. utas-tájékoztatási rendszerének fejlesztésére pályázik mintegy 150 millió forint, értékben a győri önkormányzat hasonló nagyságrendben tervez fejlesztést kerékpár-kölcsönző rendszere kialakítására.
(illusztráció)
Zalaegerszegen az alábbi fejlesztéseket tervezik a rendelkezésre álló forrás terhére: 7 autóbuszöblöt újítana fel a város, utas-tájékoztató rendszer kialakítását tervezi, melynek egy részét az utóbusz-várókban, más részüket a járműveken helyeznék el, kialakítva a rendszer központját. A Kosztolányi úton az autóbuszok számára zöld utat alakítanának ki, vagyis a közlekedési lámpák speciális programozásával lehetővé válik a buszok folyamatos haladása. Felújításra és akadálymentesítésre, is sor kerülne a pályaudvar utasok előtt nyitott mosdójánál, valamint WIFI -rendszer is kiépülne az autóbusz-pályaudvaron.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában