Archivum
LED-es lámpatestekre cserélik
A város közvilágítási rendszerének mintegy 80 százaléka energiatakarékos izzókkal működik 2015 második felétől annak a közel egymilliárdos támogatásnak köszönhetően, melyet két KEOP pályázaton nyert el Zalaegerszeg önkormányzata.
Balaicz Zoltán polgármester a projektnyitó sajtótájékoztatón elmondta, egy újabb nagyon fontos szerződés aláírásához érkeztek, a közvilágítás energiatakarékos átalakítása ugyanis szervesen illeszkedik az ökováros kialakításának elképzeléseihez. A város önkormányzata a beruházással évente majdnem ötven millió forintot takaríthat meg, mindemellett csökken a közvilágításhoz felhasznált villamos energia, valamint az üvegházkibocsátású gázok menynyisége. A kivitelezés során 2922 illetve 2942 régi lámpatestet cserélnek le és 5865 LED-es világítótestet szerelnek fel.
A polgármester reményét fejezte ki, hogy a nyertes kivitelező határidőre elvégezi a munkát rendelkezésre álló 160 nap alatt, ami heti bontásban 410 lámpatest cseréjének megvalósítását jelenti. Hozzátette, csaknem 50 új lámpaoszlopot is felállítanak a lakossági igények és a közlekedésbiztonsági szempontok figyelembe vételével.
Sájer Gábor, a közbeszerzési eljárásban nyertes Elios Innovatív Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, az új LED-lámpák a régiek sárga fénye helyett olyan fényt bocsátanak ki, ami a környezetet valós színében mutatja meg. Amellett, hogy nő a lakosság komfortérzete, a zebrák és közlekedési csomópontok erőteljesebb megvilágításával a közúti közlekedés biztonsága és a közbiztonság egyaránt javul.
A közvilágítási rendszer korszerűsítését két pályázati támogatásból, összesen bruttó 1,080 milliárd forintból valósítják meg. A költség 15 százalékát az önkormányzat saját forrásból és hitelből biztosítja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész