Archivum
Másfél milliárd forint támogatást nyertek
Zalaapáti és Zalabér között útfelújításra, Kispáliban, Nagykanizsán és Sormáson pedig ipari területek fejlesztésére összesen közel másfél milliárd forint támogatást nyertek a pályázók az Új Széchenyi Terv pályázatain - közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.
A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből településeket összekötő utak fejlesztésére kiírt pályázaton csaknem 924 millió forint forrást nyert a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A száz százalékos támogatottságú projekt révén a Zalaapáti és Zalabér közötti 7352 jelű utat újítják fel.
Az ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatására kiírt pályázati keretből négy zalai nyertes indíthat újabb beruházásokat, együttesen több mint 460 millió forint támogatással.
Kispáliban a Zala Raktár Kft. a 191 millió forint értékű, iparterület fejlesztését célzó programjához közel 96 millió forint támogatáshoz jut. Sormáson a Precíz Cargo kft. hasonló célra közel 333 millió forintot fordít, amelyhez 166 millió forintos támogatást nyert.
Nagykanizsán a kis- és középvállalkozói szektor erősítését célozza a Párkány 94 Kft. 200 millió forintos iparterület-fejlesztési beruházása, amelyet csaknem 100 millió forinttal támogat a program. Szintén Nagykanizsán, a Vár úton fejleszti iparterületét 229 millió forintból a Híd-2001 Kft., amely 114 millió forint forráshoz jutott a pályázat révén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban