Archivum
Megújul a Bázakerettyei Pékség
Megújul a Bázakerettyei Pékség. Az üzem korszerűsítését és bővítését szolgálja az átalakítás, mely során megvalósítják a földszinti alapterület teljes rekonstrukcióját. Kicserélik a nyílászárókat, melyek felülete nagyobb lesz a korábbinál a nagyobb mértékű természetes megvilágítás elérése érdekében. Az álmennyezet beépítésével mintegy 211 négyzetméterrel bővítik a pékséget, itt két új raktárt, két irodahelyiséget, egy tárgyalót és egy vizesblokkot alakítanak ki. A használati melegvíz biztosítását napkollektor segítségével oldják meg. A termelési kapacitás növelését egy új kemence üzembe helyezésével biztosítják.
A beruházás megvalósítására Vadász Róbert egyéni vállalkozó közel 17 millió forint támogatást nyert a Nyugat- dunántúli Operatív Program "Telephelyfejlesztés a Nyugat-dunántúli Régióban" című pályázati felhívás keretében. A projekt azonosítószáma NYDOP-1-3-1/D-11-2011-0144, címe "A bázakerettyei pékség telephelyének fejlesztése". A pályázat elbírálásánál és megvalósításánál a közreműködő szervezet a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Vadász Róbert elmondta, a rekonstrukció célja a vállalkozás versenyképességének növelése, továbbá méltó munkahelyi körülmények megteremtése az itt dolgozók számára. A projekt a meglévő munkahelyek megtartása mellett további új munkahelyek létrehozását is szolgálja. A jelenlegi 13 fős alkalmazotti létszám 18 főre emelése ennél fogva hozzájárul a munkanélküliség csökkentéséhez a kistérségben.
A beruházás megvalósításához a támogatási összeggel megegyező értékű önerő is szükséges, amelyet részben bankhitelből, részben pedig saját pénzből finanszíroz a vállalkozó.
Vadász Róbert négy évvel ezelőtt Széchenyi-kártya hiteltámogatással vásárolta meg az üzemet, melynek kisebb léptékű fejlesztésére az elmúlt években is költött. A pékség mellett egy saját élelmiszerboltot is működtet, ahol széles termékválasztékkal – újdonságként krémfagylalttal – várja a vásárlókat. Emellett Csörnyeföldön és Nagykanizsán, a Berzsenyi úton is bérel egy-egy élelmiszerboltot, ahol péksége termékeit is árusítja. A kínálat igazán széles, a hagyományos fehérkenyér, zsemle és kifli mellett többféle finompékárut is előállít. A vásárlók teljes kiőrlésű pur-pur kenyeret is vásárolhatnak, ott-jártunkkor első alkalommal sütöttek diabetikus kenyeret, melyet cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak ajánlanak.
A Bázakerettyei Pékség több települést lát Nagykanizsa és Miklósfa, Tornyiszentmiklós és Rédics valamint Pusztamagyaród irányában. Az egyéni vállalkozó még egy üzlet nyitását tervezi, miután a beruházás a termelés növelését, a termékválaszték bővítését egyaránt lehetővé teszi.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban