Archivum
Oktatási esélyek növelése Zalában és Somogyban
Együtt-működünk címmel a vidéken élők közművelődési, oktatási esélyeinek növelését segítő programot valósítottak meg Veszprém és Zala megyei közművelődési intézmények - közölte Tisler Anna, a konzorciumvezető sümegi önkormányzat sajtóreferense.
A március végén lezárult programban a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház, a letenyei Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár, a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány, valamint a Bázakerettye és Térsége Bányász Művelődési Egyesület vett részt. A 66 millió forintos projekt százszázalékos uniós támogatással, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A programban újszerűnek számít, "hogy célzottan fejleszti az etnikai, kulturális, civilizációs másságokból eredő hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat is".
Az intézmények már óvodáskortól kezdve széles körben kínálnak tanulási lehetőségeket. A felmérések alapján többek között digitális, idegen nyelvi, anyanyelvi kommunikáció szakköröket, klubfoglalkozásokat indítottak.
A rövid távú célok között szerepelt, hogy a gyermek és ifjúsági korosztály nagyobb számban látogassa az intézményeket, az iskolák és a közművelődési intézmények közötti újszerű együttműködési formák alakuljanak ki, ami javíthatja a közoktatási rendszer hatékonyságát.
Hosszabb távon a lemorzsolódást kívánják csökkenteni, és zökkenőmentesebbé tenni az átmenetet az általános és a középiskolák között. A hátrányos helyzetű rétegek munkaerő-piaci alkalmazkodóképességének növelésével pedig a foglalkoztatást, ezen keresztül a települések lakosságmegtartó erejét is szeretnék elősegíteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban