2025.09.11., csütörtök - TeodóraZalaegerszeg időjárása

Archivum

Sarm-es-Sejkkel kötött testvérvárosi megállapodást Hévíz

2013. október 09. szerda, 18:19
Címkék:

A turisztikai együttműködésen kívül a kultúrától a gazdaságon át a sportig több területre kiterjedő kapcsolatok kiépítésére számít az egyiptomi Sarm-es-Sejk, az üdülőhely polgármestere kedden Hévízen kötött testvérvárosi megállapodást a fürdőváros polgármesterével.

Háled Fúda tábornok, Dél-Sínai tartomány kormányzója és egyben Sarm-es-Sejk polgármestere egyiptomi üzletemberek, főként szállodatulajdonosok képviselőivel látogatott el Hévízre. A testvérvárosi megállapodással kapcsolatban azt mondta: ez adhat alapot kulturális, gazdasági, mezőgazdasági, ipari, turisztikai, orvosi, illetve a sport területére kiterjedő kapcsolatokra "a két, természeti értékeit tekintve hasonló adottságú város között".

A kormányzó kifejtette: a keleti és nyugati kultúra örökségét ötvöző Hévízt, illetve a Vörös-tenger partján fekvő üdülővárost több hasonlóság is összeköti: a több ezer éves civilizáció, a nemzeti parkok közelsége, valamint a víz. Mint mondta, az egyiptomi város szándéka az integrált szabadidős turizmus megteremtése, és reményét fejezte ki, hogy a testvérvárosi kapcsolat mindkét irányban segíti a turisták számának emelkedését.

A saját repülőtérrel is rendelkező tengerparti városban 382 szálloda található, egyszerre 132 ezer vendéget tudnak elhelyezni. Tavaly 3,1 millió vendéget fogadtak, és csaknem 7 millió vendégéjszakát regisztráltak.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy Hévíz számára nagy megtiszteltetés az egyik legismertebb egyiptomi várossal megállapodást kötni, és a kapcsolatfelvétel összhangban van a kormány keleti nyitás programjával.

(Forrás: MTI)

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)