Archivum
Tíz százalékkal több kerül forgalomba?
Tavaly 69 929 új járművet helyeztek üzembe Magyarországon, míg az idén 76 400 új jármű forgalomba helyezésével számol a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) – közölte Erdélyi Péter ügyvezető elnök kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Az összes üzembe helyezésből 53 060 volt személyautó tavaly, az idén azonban 58 000 kocsival kalkulál az MGE. Tavaly a forgalomba helyezett használt autók száma elérte az újakét. Az újautó eladás tavalyi mennyisége már megközelíti az 1995-ös 55 ezres darabszámot, amely mélypont a Bokros-csomag következménye volt - kommentálta az adatokat Erdélyi Péter.
A használt autók behozataláról elmondta, hogy 2008 és 2012 között az 1-5 éves korú kocsik aránya 76-ról 25 százalékra esett vissza, a 11-15 éves korúak aránya viszont 5-ről 34 százalékra emelkedett. Ezek az olcsón megvehető, nagyfogyasztású, környezetszennyező, és drágán javítható autók - tette hozzá.
A járművekhez kapcsolódó finanszírozás tavaly 75 milliárd forint volt, a válság előtti csúcson 650 milliárdot tett ki. A tavalyi finanszírozás kétharmada használt autókhoz kapcsolódott, s a negyedét vették igénybe magánszemélyek. Az ideális a fordítottja lenne, vagyis ha a céges autókra igényelnék a finanszírozás egynegyedét.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországon a gépjármű javítás 60 százaléka a fekete, illetve szürke zónában történik, Németországban ez az arány 8 százalék, de ott házi javításnak nevezik.
Szólt arról is, hogy Magyarországon évente 70-80 ezer járművet vonnak ki a forgalomból, de alig több mint 15 ezer végzi legális bontóban. Ez az arány annak a fényében különösen érdekes, hogy 2015-től az EU-ban az autók 95 százalékát újra kell hasznosítani.
A motorkerékpár eladás tavaly az unióban 17 százalékkal, Magyarországon viszont csak 6 százalékkal csökkent - erről Szloboda Tamás, az MGE elnökségi tagja beszélt a tájékoztatón. A teljes eladás 4 750 darab motorkerékpár volt, de ebből csak 1 799-et regisztráltattak - ennyi kapott rendszámot. A tavalyi értékesítés a csúcsot jelentő 2004. évinek csak az egyhetede volt.
Gyöngyössy István, az MGE másik elnökségi tagja a nagy-haszonjárművek értékesítését jellemezte. A tavaly eladott 4 171 ilyen jármű 80 százaléka nyerges vontató volt. Idénre azért terveznek 4 400 darabos eladást, mivel vélhetően több cég előre hozza a flottacseréjét azért, hogy még olcsóbb, Euro 5-ös motorral szerelt kocsikat vásárolhasson.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában