Archivum
A rózsa ünnepe Orbányosfán
Rózsaszirmokat szórtak a gyerekek a Forintosházhoz vezető úton Orbányosfán, ahol június 2-án első alkalommal rendezte meg a Pacsa és Térsége Kistérségi Többcélú Társulás a pünkösdi rózsafesztivált. Nem is választhattak volna ideálisabb helyszínt, mint a lankás zalai dombokon meghúzódó, egykori Forintos birtokot, melynek kertjét színpompás és mesésen illatos angol rózsák borítanak. A virágok királynéjának ünnepe számos programot kínált az érdeklődőknek.
Ahogy a rózsamenet felért a birtokra, szentmise kezdődött, melyen Major István plébános megáldotta a rózsakertet. A társulás településeiről érkezett vendégeket elsőként Kocsis Ferencné, Orbányosfa polgármestere köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy a település először adhat otthont egy ilyen nagyszabású, kistérségi rendezvénynek.
Kocsis Ferencné, Vigh László és Horváthné Strazsek Lilla
Szerelem, szépség, öröm szimbólumai a rózsának, mely ötezer éves és ma legalább annyi fajtája van, mint ahány éves – mondta el ünnepi beszédében Vigh László országgyűlési képviselő, a pacsai kistérségi társulás elnöke. Köszönetet mondott Horváthné Strazsek Lillának, a Forintosház tulajdonosának, hogy helyet biztosít a rendezvénynek, és hogy ennyi embert lát vendégül. Tevékenységét méltatva úgy fogalmazott: nagyfokú emberségről és természetszeretetről árulkodik a rózsakert csodálatos szépsége, az egész birtok példás rendezettsége. Kiemelte, jó ötletnek bizonyult a rózsafesztivál megrendezése, mely üde színfolttal gyarapítja a kistérségi társulás kulturális programkínálatát.
Orbányosfa legszebb kertje címmel hirdetett versenyt az önkormányzat; az első három helyezett az ünnepség folytatásaként vehette át az elismerő oklevelet. A rózsasütemények versenyére tizenöten 24-féle süteménnyel neveztek be. A lányok-asszonyok igazán kitettek magukért, hogy színre, formára, hangulatra a rózsát szimbolizálják a sütemények. Horváth Miklósné zsűri elnök hirdetett eredményt, és mint mondta, szinte mindegyik finomság kiérdemelhette volna az első helyet.
A díjátadót követően a fellépők vették birtokukba a színpadot. A nagykapornaki általános iskola tanulói pünkösdi játékot adtak elő, mások mellett fellépett a Musica Antiqua Együttes és Filkey Péter trombitaművész. A rózsafesztiválon minden a rózsáról szólt, a közönség rózsakeringőt láthatott, rózsaolajos masszázson vehetett részt, a rózsateázóban tea- és kávékülönlegességeket kóstolhatott. Nemcsak élőben, de festményeken is megcsodálhatták az érdeklődők a rózsák szépségét. A különleges fény- és színvilágú rózsacsendéleteit más természet ihlette műveivel a nagykanizsai Röszler Mária festőművész hozta el a rendezvényen megnyílt kiállítására.
Horváthné Strazsek Lillának, a vendéglátóhelyként, jóga- és zenetáborként funkcionáló Forintosház tulajdonosának régi álma teljesült a rózsafesztivál megrendezésével. Mint mondta, mindig is szerette volna megmutatni nagyobb közönség előtt birtokát, melynek kialakításába húsz évvel ezelőtt fogott bele, és melyről szerénytelenség nélkül vélekedhet úgy, hogy a megye legszebb rózsakertje. A virágok többségét angol rózsák teszik ki, de hazai fajták is megtalálhatók közöttük. Nemcsak a helyszínt biztosította a rózsafesztiválhoz, de vacsorával is kedveskedett vendégeinek.
A rendezvény megtartására a Leader-program negyedik tengelyének kiírására, 250 ezer forint támogatás elnyerése érdekében pályázott a pacsai kistérségi társulás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban